Hirdetés

Egységes adatbázist készítenek az egyetemistákról

Egységes nyilvántartó adatbázis készül idén októbertől az egyetemi hallgatók akadémiai tevékenységéről és diplomáikról. Az intézkedés célja az átláthatóság biztosítása és a visszaélések megakadályozása.

Hírösszefoglaló

2009. április 24., 13:542009. április 24., 13:54

Az oktatásügyi minisztérium által készített egységes nyilvántartásában szerepelni fog minden információ a diákok akadémiai tevékenységéről, függetlenül attól, hogy állami vagy magánegyetemen folytatják felsőfokú tanulmányaikat. Az adatbázis diplomákra vonatkozó része nyilvánosan hozzáférhető lesz, így a munkáltatók ellenőrizni tudják majd, hogy valódi-e vagy sem egy-egy egyetemi diploma, nyilatkozta Remus Pricopie, az oktatásügyi miniszter tanácsosa a NewsIn hírügynökségnek, amelyet a Hotnews idéz.

A minisztériumi illetékes szerint az intézkedés egyik célja a diplomahamisítások megakadályozása, másrészt a szaktárca átlátható nyilvántartással rendelkezik majd minden egyetemi hallgatóról, tanulmányaik egész idejéről.

Az adatbázis feltöltése idén októberben, a tanévkezdéskor indul, két év alatt pedig elkészülne az ország összes állami és magánegyetemén tanuló diákok teljes nyilvántartása. Arról egyelőre nem született döntés, hogy az adatbázisban szerepeljenek-e az 1990 után diplomázott diákok is, tette hozzá Remus Pricopie.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Kelemen: többséggel rendelkező, politikai jellegű koalíció kell, nem megoldás az előrehozott választás

Az RMDSZ azt szeretné, ha helyreállna a korábbi kormánykoalíció – jelentette ki Kelemen Hunor elnöke hétfőn, miután egyeztetett a kormányalakítási lehetőségekről Nicusor Dan államfővel.

Kelemen: többséggel rendelkező, politikai jellegű koalíció kell, nem megoldás az előrehozott választás
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Fritz szerint ha a PSD kormányra kerül, az USR ellenzékbe vonul

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellenzékbe vonul, ha a kormányból kilépett, majd azt megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét kormányra kerül – jelentette ki Dominic Fritz, a párt elnöke.

Fritz szerint ha a PSD kormányra kerül, az USR ellenzékbe vonul
2026. május 18., hétfő

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet
2026. május 18., hétfő

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára

Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság

Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság
2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
Hirdetés
Hirdetés