Hirdetés

Egymást vádolják az ügyvédkamarák

Terrortámadást intézett az Ügyvédi Kamarák Országos Egyesülete (UNBR) az Alkotmányos Kamarák (BC) ellen – állítja Pompiliu Bota. A BC vezetõje a Krónikának kifejtette: nem érti, hogy az UNBR miért nem ismeri el az általa létrehozott párhuzamos ügyvédi kamara létjogosultságát. Bota úgy véli, a Cãlin Andrei Zamfirescu vezette UNBR a törvényellenesség és a kenõpénz rendszerét tartja fenn. Mint elmondta, az Alkotmányos Kamarákhoz tartozó ügyvédek az UNBR sztrájkjától függetlenül részt vesznek a bírósági tárgyalásokon.

2006. október 11., 00:002006. október 11., 00:00

Az elnök elutasította azokat a vádakat, miszerint az általa alapított szervezetnek vizsgáztatás nélkül, csupán 1500 lej értékû adomány fejében lehetnek tagjai a jogászvégzettségû személyek. Pompiliu Bota szerint a befizetett öszszeget a szervezet számlával tudja igazolni, a bejutott jelölteknek pedig utólag nem kell havi tagsági díjat fizetniük. Az általa létrehozott ügyvédi kamara létjogosultságát a Târgu Jiu-i bíróság 2003-as döntésével támasztotta alá, amely megítélése szerint feljogosította szervezetét a jogi tevékenységre. Veress Emõd ügyvéd cáfolta Bota állításait, amikor a Krónikának kifejtette: a Târgu Jiu-i bíróság valójában a Bonis Petra – Bota által létrehozott – alapítvány bejegyzését hagyta jóvá, az alapítvány tevékenységi körében pedig az ügyvédi kamarák létrehozása is szerepel. Ámde Veress szerint ez a tevékenységi kör törvényellenes, mivel az ügyvédi kamarák mûködését kizárólag az 1995/51-es törvény szabályozza, amely megtiltja, hogy más kamarákat is létrehozzanak. Az ügyvéd szerint Botának gyakorlatilag nincs ügyvédi minõsége, hiszen nem tagja a törvényes kamaráknak, az általa vezetett szervezet pedig törvényen kívül mûködik. Hangsúlyozta, egy jogi egyetemi oklevéllel rendelkezõ személy csakis két év gyakornokság után, ügyvédi aláírással válhat a törvényes keretek között mûködõ ügyvédi kamara tagjává, ami biztosítékot jelent a szaktudására nézve. A Bota vezette szervezetbe ellenben gyakorlatilag bárki bejuthat, akinek jogi egyetemi végzettsége van. Eckstein-Kovács Péter, a szenátus jogi bizottságának elnöke nem hajlandó „kamarának” nevezni a Bota-féle szervezetet, amely szerinte törvényt nem ismerõ „kalandorokat” tömörít magába. Mint elmondta, ügyvédi minõségében maga is sztrájkol, és „egy vidéki bíróság” nem sajátíthatja ki a törvényhozó testület hatásköreit – a szenátor itt a Bota által említett Târgu Jiu-i döntésre utalt. Az ügyvédsztrájk a szenátus jogi bizottságát is aggasztja, mára tárgyalásokra hívták be az UNBR képviselõit, valamint Iulian Gâlcát, a Legfelsõbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vezetõjét, hogy megoldják a konfliktust. Országszerte több mint tizenhétezer ügyvéd tiltakozik a megítélésük szerint törvénytelenül mûködõ párhuzamos kamara ellen. A sztrájkot október 16-án szüntetik be.


Ügyvédeket bírságoltak meg
Fejenként ötszáz lejjel bírságoltak meg három Kovászna megyei ügyvédet, akik nem jelentek meg a tárgyalásokon, amelyeknek hivatalból kinevezett ügyvédei voltak. Megbüntették Doina Scuteát is, a Fehér megyei ügyvédi kamara vezetõjét, mert nem volt hajlandó megjelölni, kik legyenek a tegnapi tárgyalások hivatalból kinevezett ügyvédei.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés