Hirdetés

Egymásnak esett a kormányoldal és az ellenzék

Újabb igazságügyi témában esett egymásnak a bukaresti kormányoldal és az ellenzék. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter felszólította a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM), hogy vizsgálja ki: sértették-e az igazságszolgáltatás méltóságát, és a bírák befolyásolására, függetlenségük megsértésére tett kísérletnek tekinthető-e, hogy az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai bíráló nyilatkozatokat fogalmaztak meg amiatt, hogy a legfőbb ügyészség ejtette a Victor Ponta miniszterelnök ellen az időközi választások kiírásának elmulasztása miatti eljárást, holott három bíróság is elmarasztalta a kormányfőt az ügyben. A CSM csütörtökön utasította is belső ellenőrző testületét, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Balogh Levente

2015. augusztus 13., 17:072015. augusztus 13., 17:07

Szerda esti közleményében Cazanciuc úgy fogalmazott: mivel a CSM nem reagált hivatalból a PNL által a legfőbb ügyész ellen indított „támadásokra”, úgy döntött, hogy a testület tagjaként az ő feladata, hogy az ellenzéki nyilatkozatok kivizsgálást kérje.

A miniszter emlékeztetett: több ízben is arra kérte a politikusokat, tartózkodjanak a bírák és ügyészek döntéseinek kommentálásától, és ne támadják őket személyükben. Cazanciuc szerint „megengedhetetlen a bírákkal és ügyészekkel szembeni nyomásgyakorlás, főleg úgy, hogy egy jelenleg is zajló ügyben kérnek beavatkozást, ami minden országban törvénytelen.”

A miniszter egyúttal azzal vádolja a PNL-t, hogy saját irányítása alá akarja vonni az igazságszolgáltatást.

Cătălin Predoiu, a PNL első alelnöke, volt igazságügy-miniszter válaszul kettős mérce alkalmazásával vádolta meg Cazanciucot, és leszögezte: pártja nem támadta az igazságszolgáltatást.

Az ügy előzménye, hogy Radu Zlati, a PNL képviselője a CSM-hez fordult, a döntés kivizsgálását kérve, annak nyomán, hogy a legfőbb ügyészség ejtette a Ponta elleni eljárást, annak ellenére, hogy három bíróság is kimondta a miniszterelnök felelősségét az időközi választások kiírásának elmulasztása miatt.

Zlati szerint az ügyészség döntése a bírákra gyakorolt nyomásként is értelmezhető, olyan értelemben, hogy befolyásolhatja őket a miniszterelnök ügyeivel kapcsolatos döntésekben. Zlati egyben csatlakozott a PNL Kolozs megyei szervezete társelnöke, Mihai Seplecan álláspontjához, aki az ügy miatt lemondásra szólította Tiberiu Niţu legfőbb ügyészt. A képviselő azzal vádolta meg Niţut, hogy azért döntött így, mert közel áll Pontához.

Seplecan annak nyomán kérte a legfőbb ügyész lemondását, hogy az ügyben illetékes bírák kimondták: a kormányfő törvényt sértett, amikor nem írta ki az időközi választást a Kolozs megyei közgyűlés megüresedett elnöki tisztségére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés