„A parlament határozata fittyet hány a jogállamiság demokratikus alapelveire, és a totalitárius rendszerekre jellemző önkényes eljárásokra emlékeztet” – szerepel az ortodox egyházfők nyilatkozatában. A görögkeleti főpapok leszögezték: még akkor sem áll módjukban vitatni az államfő felfüggesztésének törvényességét, hogy mindez ellentétes az Alkotmánybíróság ajánlásával, véleményük szerint azonban a népszavazás eredményét nem a törvényhozóknak, hanem az alkotmánybíráknak kell jóváhagyniuk. Az egyházfőkével egybecsengő álláspontra helyezkedett több romániai civil szervezet képviselője is. Mircea Toma, a Sajtófigyelő Ügynökség igazgatója tegnap felkérte a kormányt: tájékoztassa a lakosságot a referendumot követő lépésekről. Costel Popa, a Pro Democraþia Egyesület munkatársa a népszavazáson történő lehetséges visszaélésekre hívta fel a figyelmet. Elmondta, a 2004-es parlamenti és államfőválasztásokhoz hasonlóan ismét fenyeget a többszöri szavazás veszélye, ugyanis a voksolás után a személyazonossági igazolványra ragasztott bélyeg könnyűszerrel lekaparható, így a választópolgár másodszor is szavazhat, mégpedig a lakóhelyüktől távol lévő választók számára létesített különleges szavazókörzetekben. Különben Traian Bãsescu mellett foglalt állást tegnap az RMDSZ-t is soraiban tudó Európai Néppárt elnöke. Willfried Martens leszögezte: biztosra veszi Bãsescu győzelmét a népszavazáson nemcsak azért, mert az államfő nyílt sisakos küzdelmet folytat a korrupció ellen, hanem azért is, mert maga mellett tudhatja Románia polgárainak többségét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.