2007. szeptember 23., 00:002007. szeptember 23., 00:00
A második támadás még múlt csütörtökön a szenátus honatyái részéről érkezett, akik elutasították a kormány átalakítását szentesítő két sürgősségi kormányrendeletet. Az össztűz ellenére a kormányzásban részt vevő RMDSZ vezetősége optimistán vélekedik a kabinet jövőjéről. Markó Béla szövetségi elnök – aki részt vett az RMDSZ hétvégén Kolozsváron tartott országos önkormányzati konferenciáján – lapunk érdeklődésére kifejtette: a Călin Popescu-Tăriceanu vezette kormánynak el kellett volna döntenie, hogy ha szüksége van a PSD támogatására, bizonyos feltételek mellett meg kell egyeznie a legnagyobb ellenzéki párttal. „Ezt sajnos a Nemzeti Liberális Párt és annak elnöke sem tette meg. Ebből szempontból igazuk van a szociáldemokratáknak, hogy elégedetlenek, de ostobaság most kormányt buktatni, bizalmatlansági indítványt megszavazni. Az RMDSZ nem értene egyet azzal, hogy a PSD szerepet kapjon a jelenlegi kormányban. Ilyen szempontból a liberálisoknak is igazuk van, hogy a szociáldemokraták programja összeegyeztethetetlen a sajátjukkal, de nem érthető az sem, hogy a PSD-nek miért érdeke a kormánybuktatás” – fejtette ki Markó, aki szerint az előrehozott választásoknak a PSD lenne a legnagyobb vesztese.
A szenátusban elutasított két rendelet ügyében Markó úgy látja: bebizonyosodott, hogy a sürgősségi kormányrendeletek kibocsátásának lehetőségét alkotmánymódosítással meg kellene szüntetni. „Abszurdum, ami a szenátusban történt. A kormány élt az alkotmány adta lehetőséggel, a felsőház pedig érvénytelenítette a döntést. Ezekkel a rendeletekkel tulajdonképpen akkor lehetne élni, ha a kormányerőknek parlamenti többsége lenne” – vélte az elnök.
Lapunk kérdésére, hogy mi a teendő, ha a bizalmatlansági indítványt mégis jóváhagynák, a kormánynak pedig távoznia kellene, Markó Béla elmondta: a hátralevő időben folytatni kell a felvállalt kötelezettségek teljesítését, mert bukása esetén a kormány bizonyos ideig ügyvezető kormányként ellátná hatáskörét, sőt előrehozott választások esetén még hosszabb ideig. Arról, hogy egy új kormányban a szövetség vállalna-e szerepet, Markó úgy vélekedett, csakis előrehozott választások esetén tevődik fel ez a kérdés, és csak abban az esetben, ha az RMDSZ számára elfogadható és tárgyalóképes párt vagy pártok kerülnek hatalomra.
A szövetség által jelenleg betöltött tárcák képviselői közül Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter, valamint Winkler Gyula távközlési és informatikai miniszter úgy ítéli meg, hogy a parlament nem fogja megszavazni a PSD indítványát. Borbély a Krónika kérdésére elmondta: az utóbbi hónapban a PSD a szekeret fogta a lovak elé, és most nem tud kihátrálni ebből a helyzetből. Ahelyett, hogy tárgyaltak volna a kormányon levő alakulatokkal, bejelentették a bizalmatlansági indítványt, és bár végül beindultak az egyelőre süketek párbeszédének tűnő tárgyalások, senki nem beszél arról, hogy mi történik azután. Bármilyen kormány lesz, nem fog rendelkezni a megfelelő támogatottsággal a törvényhozásban, és nem esik szó arról, ami igazán lényeges: a 2008-as költségvetés vagy pedig a jelenlegi kormány esetleges támogatásának feltételei. Borbély ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a politikai tárgyalásokat nem „a vécén vagy a folyósokon” kell folytatni, hanem nyíltan fel kell vállalni. Winkler Gyula szerint semmilyen konkrét terv vagy célkitűzés nem látható a kormányváltó kezdeményezés mögött. Ugyanakkor az őszi parlamenti ülésszakban van két nagy jelentőségű projekt, amelyet a politikai osztály egészének magáévá kellene tennie: az európai parlamenti választások és a jövő évi állami költségvetés elfogadása, fejtegette lapunknak a tárcavezető.
A konferencián jelen lévő Pete István Bihar megyei szenátor is úgy vélekedett, hogy a bizalmatlansági indítványnak nem sok esélye van, hiszen ha megvizsgáljuk a parlamenti erőviszonyokat, és a nemzeti kisebbségek 18 képviselője a kormány mellé áll, akkor a szociáldemokraták, a demokraták és a liberális-demokraták csak kevéssel több szavazatot tudhatnak magukénak, tette hozzá Pete.
A második Tăriceanu-kabinet szerkezetéről szóló két rendelet szenátusi visszautasítását Borbély, Winkler és Pete is meggondolatlan lépésnek minősítette, amellyel a törvényhozás önmagának mondott ellent.
A két miniszter eltérően vélekedett a kormány esetleges bukása után várható helyzetről. Borbély szerint az általa elindított kezdeményezések, programok átütemezhetőek ugyan, viszont ha az RMDSZ kilép a kormányból, befolyása is megszűnik, kezdeményezései pedig ki lesznek szolgáltatva a többi párt kénye-kedvének. A kormány esetleges bukásáig hátralevő időben pedig legfeljebb néhány apróságot lehet rendezni, hosszú távon nem lehet tervezni. Winkler szerint lehetőség van bizonyos programok felgyorsítására, ám kampányhúzásként semmiképp nem tartanak fenn programokat, tette hozzá Winkler.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).