2007. augusztus 21., 00:002007. augusztus 21., 00:00
A találkozó végén a miniszterelnök kijelentette: a találkozón elhangzott két idõpont-javaslat alapján a kormány egy héten belül – akár a kabinet szerdai ülésén – megjelöli a szavazás dátumát. A parlamenti pártok egyébként a Szociáldemokrata Párt (PSD) kivételével inkább november 25-ére, mint december 9-ére javasolták az EP-választások megrendezését.
A liberális (PNL) Norica Nicolai a találkozó után elmondta, pártja november 25-ét vagy december 9-ét tartja alkalmasnak a választások lebonyolítására, Borbély László RMDSZ-képviselõ szerint a szövetség november 18-át vagy 25-ét javasolta, a konzervatívokat (PC) képviselõ Codruþ ªereº pedig szintén november második felét jelölte meg a legalkalmasabb idõpontként.
A szociáldemokraták ragaszkodnak a december 9-i dátumhoz. Cristian Diaconescu PSD-szóvivõ azzal indokolta az álláspontot, hogy addig a parlamentnek el kell fogadnia a 2008-as évi költségvetést, másrészt a lakosságot is tájékoztatni kell az EP-választásokról. A Demokrata Párt (PD) képviselõi nem vettek részt a tegnapi találkozón. A Nagy-Románia Párt (PRM) is egyetért a választások november 25-i megrendezésével, de csak akkor, ha az addig módosuló választási törvény megszünteti a csalás lehetõségét.
A megbeszélés végén Cãlin Popescu-Tãriceanu lényegbevágónak nevezte a választási csalás megakadályozását, ennek érdekében pedig a pártok és a kormány mától egyeztetéseket kezdenek a választási törvények módosításáról. E módosítások célja a „szavazóturizmus” megakadályozása, miután az elmúlt években sok olyan esetet regisztráltak, hogy választópolgárok több szavazókörzetben is leadták voksukat.
Az Európai Unió és Románia által aláírt csatlakozási szerzõdés értelmében a bukaresti kormánynak az idei év végéig kell kiírnia az európai parlamenti választásokat.
Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).