A kormányrendeletet akormányfőtitkárság megbízott vezetője,Radu Stroe, Adrian Iorgulescu művelődési miniszter, valamintMarkó Béla művelődésért, oktatásértés EU-integrációért felelősminiszterelnök-helyettes kezdeményezésérefogadták el szerdán.
Hivatalos források szerint adöntés azért volt szükséges, mert azintézmény személyzetének létszámatúlságosan magas volt, ráadásul csupánaz elnök hozott döntéseket, ezért azelnökhelyettesi tisztség fölöslegesnekbizonyult.
A 2005-ben leváltottelnökhelyettest, Adrian Niculescut még 2003-ban nevezteki a tisztségbe Adrian Nãstase akkori kormányfő. Azintézet létrehozásáról szóló2003/656-os kormányrendelet szerint az intézményta kormányfő által öt évre kinevezett elnökés elnökhelyettes alkotta kettős vezeti, államtitkári,illetve helyettes államtitkári besorolásnakmegfelelő beosztásban. Tãriceanu kormányfőkezdeményezésére azonban Niculescut 2005-benvisszahívták tisztségéből.
A leváltott elnökhelyettesbeperelte a kormányfőt, és mind a bukarestitörvényszék, mind a Legfelsőbb Ítélő-és Semmítőszék neki adott igazat, miutánúgy ítélték meg, hogy a tisztviselőleváltásakor a kormányfő túlléptehatáskörét. Niculescu kijelentette, a posztjamegszüntetésére vonatkozó döntéstújabb hatáskörrel való visszaélésnektekinti, és ismét perre készül.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.