Hirdetés

Egy hét alatt háromszázzal több kanyarós megbetegedés

Egy hét alatt 310-zel nőtt a kanyarós megbetegedések száma Romániában, a járvány immár 27 ember életét követelte.

Hírösszefoglaló

2017. május 27., 10:302017. május 27., 10:30

A közegészségügyi intézet honlapján közölt pénteki összesítés szerint a betegség tavaly februári megjelenése óta immár 6434 megbetegedést regisztráltak. A betegség legutóbbi, 27. halálos áldozata egy négy hónapos dél-romániai csecsemő, aki a 17 éves, beoltatlan édesanyjától kapta el a fertőző betegséget.

A járvány az ország csaknem teljes területére kiterjedt, ám a Magyarországgal határos nyugati megyékben észlelték a legtöbb megbetegedést. A bánsági Temes és Krassó-Szörény megyében 1065, illetve 1045 kanyarós beteget, Arad megyében 896-ot, Szatmárban pedig 639-et regisztráltak. Temes és Arad megyében volt a legtöbb (8 illetve 5) halálos áldozata a kórnak. A statisztikából kiderül:

Hirdetés

a kanyaró a tíz év alatti gyermekeket veszélyezteti leginkább. A megbetegedettek 76 százaléka ebbe a korosztályba tartozik.

A 2016 februárjában indult járvány a múlt év végéig 1969 megbetegedést okozott, az idei év első hónapjaiban nőtt meg ugrásszerűen a megbetegedések száma.

Április közepén egyetlen hét alatt csaknem hétszáz új beteget regisztráltak.

A kanyaró azért terjed, mert nem elég magas az oltottsági arány, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint 95 százalékos arány szükséges ahhoz, hogy a járvány elkerülhető legyen.

korábban írtuk

Újabb kanyarós haláleset, több oltóanyagot ígér a miniszter
Újabb kanyarós haláleset, több oltóanyagot ígér a miniszter

A kanyarós megbetegedés megelőzésének egyetlen módja az oltás, az erre vonatkozó törvény hamarosan a parlament elé kerül - jelentette ki Florian Bodog egészségügyi miniszter pénteken Craiován, ahol újabb gyerek halt meg kanyaróban.

A kanyaró erősen fertőző betegség, és az esetek többségében ugyan gyógyítható, de halálos kimenetelű komplikációk is előfordulhatnak. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unióban Románia mellett Olaszországban, Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban és Németországban terjed járványszerűen.

Németországban akár 2500 eurós pénzbüntetést kaphatnak az oltási tanácsadást elmulasztó szülők egy pénteken ismertetett kormányzati terv szerint, amelyet az egyre inkább terjedő kanyaró miatt készülnek bevezetni, írta az MTI. Az elképzelés szerint továbbra sem teszik kötelezővé a védőoltások beadását a kisgyermekeknek, de az óvodáknak jelenteniük kell az egészségügyi hatóságnak, ha egy szülő a gyermeke beíratásánál nem nyújt be igazolást arról, hogy részt vett oltási tanácsadáson. Az egészségügyi tárca legutóbbi adatai szerint Németországban az idén április közepéig 331 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel, míg 2016-ban egész évben 325 ember kapta el a betegséget. A kanyaró az idén már halálos áldozatot is szedett; május közepén egy 37 éves nő veszítette életét a betegség miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés