2009. május 10., 15:262009. május 10., 15:26
Ion Bazac egészségügyi miniszter elmondta, négy jogszabály áll elfogadás előtt. Az első az egészségügy decentralizációjáról szól, a másik az orvosi tevékenység átszervezéséről, a harmadik az Országos Közegészségügyi Intézet, a negyedik pedig az Országos Törvényszéki Orvostani Intézet megalapításáról.
Az egészségügyi decentralizációt szolgáló jogszabályok értelmében a megyei kórházak a megyei, a városiak pedig a helyi önkormányzatok hatáskörébe kerülnek majd át. A sürgősségi ellátás biztosítása néhány évig továbbra is állami feladatkör marad, a tárcavezető szerint annak önkormányzati hatáskörbe való átengedése csak azt követően történik meg, ha sikerült európai színvonalúvá fejleszteni. A közegészségügyi igazgatóságokat viszont közgyógyellátási igazgatóság néven megyei hatáskörbe utalják, ezek koordinálják majd az orvosi ellátást, képviselik a helyi hatóságot a kórházak igazgatótanácsában, és folyósítják a pénzügyi forrásokat az intézmények működésére.
A decentralizációt követően a kórházakat az Országos Egészségbiztosítási Alapból, az egészségügyi tárca büdzséjéből, valamint a helyi önkormányzatok költségvetéséből finanszírozzák majd.
A vasárnapi rendkívüli kormányülésén döntés született továbbá a helyi rendőrségekről, decentralizációjáról is. Dan Nica közigazgatási és belügyminiszter szerint a helyi rendőrség új hatáskört kap, amelynek célja a közösség megfelelőbb szolgálata. A helyi rendőrség foglalkozik majd minden olyan üggyel, amelyek közel állnak az állampolgárhoz, míg az országos rendőrség feladata a közrend- és biztonság biztosítása, a bűncselekmények felderítése lesz.
A helyi, illetve az országos rendőrség hatáskörén kívül az egyenruhája is különböző lesz. A miniszter szerint az új egyenruhákat a jövő héten mutatják be.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).