Hirdetés

Ebola gyanújával utaltak kórházba egy román férfit

Miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a közel ezer halálos áldozatot követelő nyugat-afrikai Ebola-járványt, fertőzés gyanújával kezelnek egy pácienst Romániában is.

Krónika

2014. augusztus 10., 19:512014. augusztus 10., 19:51

Az 51 éves férfi július 25-én tért haza Nigériából, és három nappal ezelőtt súlyos hasmenéssel, vért tartalmazó széklettel utalták be a ploieşti-i kórházba. A román hatóságok járványügyi ankétot rendeltek el az ügyben, mivel a férfi néhány napot a Fekete-tenger-parti Vama Veche üdülőtelepen töltött.

A beteget vasárnap átszállították az esetleges Ebola-fertőzések kezelésére kijelölt bukaresti Matei Balş Intézetbe. Adrian Streinu Cercel, az intézmény igazgatója elmondta, legkorábban három nap múlva tudják megállapítani, milyen kórban szenved a páciens, a szervezetéből vett mintákat ugyanis az Európában csak Németországban működő Ebola-laboratóriumba kell küldeni.

A neves járványügyi szakértő hozzátette, nem zárható ki, hogy az egyelőre lázmentes férfi nem Ebola-, hanem maláriafertőzésben szenved, a tünetek ugyanis eléggé hasonlók. A páciens felesége és 15 éves fia számára ploieşti-i otthonukban foganatosítottak egészégügyi karantént a hatóságok.

Egyébként ugyancsak a halálos betegségre utaló tünetekkel került kórházba egy férfi Németországban, akiről végül vasárnap bebizonyosodott, hogy nem Ebola-fertőzött, hanem egy közönséges vírusfertőzés miatt betegedett meg. A páciens 28 éves férfi, aki a Nyugat-Afrikában gyorsan terjedő járvány egyik gócpontjaként számon tartott Sierra Leone fővárosából, Freetownból érkezett Hamburgba csütörtökön, és szombaton került kórházba magas láz és hányinger – az Ebola jellemző kezdeti tünetei – miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nyilvánította nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek a nyugat-afrikai Ebola-járványt, és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására. Az ENSZ genfi székhelyű szakosított szerve szerint a járvány nemzetközi továbbterjedésének következményei „különösen súlyosak” lehetnek, tekintettel az Ebola-vírus fertőzőképességére.

A járványban eddig csaknem ezren haltak meg négy nyugat-afrikai országban. A WHO kétnapos genfi rendkívüli ülése után kiadott közleményében összehangolt nemzetközi akciót sürgetett a járvány megállítására. A szervezet hasonló vészhelyzetet hirdetett a 2009-es sertésinfluenza-járvány idején is. A WHO szerint az Ebola-járvány jelenlegi kitörése a legsúlyosabb, mióta csaknem 40 éve először diagnosztizálták a vírust embereknél.

Ez részben annak következménye, hogy az érintett országokban törékeny az egészségügyi rendszer, és hiányoznak az emberi, pénzügyi források és megfelelő eszközök a járvány kezelésére. Különben a bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói is részt vettek a kísérleti Ebola-gyógyszer, a ZMapp kifejlesztésében, amely a hírek szerint javított két, Ebola-vírussal megfertőződött amerikai állampolgár állapotán.

A bécsi egyetem munkatársai, akik az Ebola-gyógyszeren dolgozó nemzetközi kutatócsoport munkájához is csatlakoztak, már csaknem tíz éve kísérleteznek olyan antitestek előállításával, amelyek sikeresen vehetik fel a harcot a vírussal szemben.

„Dohánynövényeket módosítottunk genetikailag úgy, hogy képesek legyenek speciális fehérjék előállítására. Ezekből nyerhetők ki a kísérleti Ebola-gyógyszer alapjául szolgáló monoklinális antitestek” – mondta Herta Steinkeller, az osztrák egyetem kutatója és a nemzetközi kutatócsoport egyik tagja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés