2012. március 13., 09:142012. március 13., 09:14
Nemzetközi statisztikák szerint jelenleg a szervezett bűnözésből – kábítószer-kereskedelemből, hamisításból, emberkereskedelemből, fegyvercsempészetből – származó hatalmas jövedelmek csak nagyon szerény hányadát sikerül visszaszerezni. A feketebevételek túlnyomó részét tisztára mossák, és befektetik a legális gazdaságban. Globális szinten a bűncselekményekből származó jövedelem kevesebb mint 1 százalékát fagyasztják be, illetve kobozzák el a hatóságok.
A Cecilia Malmström belügyi EU-biztos által hétfőn ismertetett javaslatok közül az egyik legfontosabb, hogy európai szinten megkönnyítenék a korlátozott vagyonelkobzást olyan esetekben, amikor azért nem születhet bűnösséget megállapító ítélet, mert a gyanúsított elmenekült, meghalt vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. A másik kiemelkedő jelentőségű újítás, hogy európai szinten biztosítanák a hatóságok számára – ügyészi döntésre, bírói engedély alapján – a vagyoni javak ideiglenes, megelőző jellegű befagyasztásának lehetőségét, ha fennáll a javak eltűnésének a veszélye.
Az Unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye egyebek közt átláthatóbb és hatékonyabb szabályokat indítványoz az olyan javak elkobzására, amelyek nem közvetlenül egy konkrét bűncselekményhez, hanem az elítélt személy által elkövetett hasonló tevékenységekhez kapcsolhatók.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.