Hirdetés

Dúl a koalíciós viszály

Tovább mélyültek, majd szerda estére bizonyos témákban enyhülni látszottak a koalíciós ellentétek a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) fő erejét adó pártok, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között.

Balogh Levente

2013. december 18., 19:212013. december 18., 19:21

Az USL vezetői vésztanácskozásokat tartottak. A nézeteltérések fő oka szerdán a közszolgálati televízió elnökének kinevezése volt, ami miatt a kormányülés is megszakadt, és csak három óra múlva kezdődött újra.

Az alaphangot viszont Crin Antonescu, a PNL elnöke adta meg, amikor közölte, hogy a Victor Ponta kormányfő, a PSD elnöke és közte hétfőn kirobbant vita, illetve amiatt, mert a PSD kedden bojkottálta a PNL által jelölt elnök megválasztását a Román Televízió élére, nem hajlandó többé együtt mutatkozni Pontával a nyilvánosság előtt. A PSD végül belement, hogy péntekre ismét összehívják a parlament két házát az új tévéelnök ügyében. Eközben a koalíciós vitát az újonnan kinevezett liberális művelődési miniszter és a kormányfő közötti, a bukaresti falumúzeum sorsával kapcsolatos nézeteltérés is mérgesíti.

Crin Antonescu kedden este az egyik hírtelevízióban bejelentette: „becstelenség” volna, ha a továbbiakban együtt mutatkozna Victor Pontával, ezért közös sajtótájékoztatókat sem tartanak a jövőben. „Miután oda jutottunk, hogy lehazugoztuk egymást, de csak egyikünk hazug, becstelenség együtt mutatkozni a polgárok előtt. Dolgozunk, találkozunk, de többé nem tartunk közös sajtótájékoztatókat” – szögezte le a PNL elnöke, hozzátéve: felkérte koalíciós partnerét, hogy nevezzenek ki egy szóvivőt, aki az USL döntéseit kommunikálja a nyilvánosság felé.

„Én nem tartozom azon politikusok körébe, mint Traian Băsescu államfő vagy, attól tartok, Victor Ponta is tartozik, akik, miután arcul köpték egymást az egész ország előtt, ismét kéz a kézben mutatkoznak” – jelentette ki Antonescu.

Az RMDSZ-nél tapogatózott a PSD?
A PSD szerdán megkereste az RMDSZ-t, hogy a szövetség hajlandó lenne-e kormányszerepet vállalni a PNL kilépése esetén – írta délután meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Hotnews. A hírportál szerint a szövetségen belül megoszlanak a vélemények: egyesek hajlanának a kormányra lépésre, miniszteri tisztségeket is vállalva, mások inkább azt szeretnék, ha a 2000 és 2004 közötti időszakhoz hasonlóan csak kívülről támogatnák a kormányt, mivel jövőre választási év lesz, és ez a megoldás előnyösebb lenne mindkét félnek. Traian Băsescu államfő egyébként szerdán úgy vélte: az USL nem szakad szét.

Az ötlet nem talált megértő fülekre a PSD-n belül: Mircea Geoană szenátor, a párt volt elnöke és államfő-jelöltje tegnap úgy vélte: ha Antonescu szóvivőt akar az USL-ben, akkor ajánljon maga helyett egy új államfőjelöltet is. Geoană szerint ugyanis félő, hogy ha már most így viszonyul a PSD-hez és Pontához, akkor államfőként még feszültebb lesz a helyzet. Valeriu Zgonea, a képviselőház PSD-s alelnöke leszögezte: aki nem tud együttműködni, az távozhat a kormányból.

Mint arról beszámoltunk, a perpatvart az váltotta ki, hogy egy PNL-s elnökségi ülésről kiszivárgott hangfelvétel szerint Antonescu úgy fogalmazott: Ponta „idióta” ötlete az volt, hogy a sokat bírált, és végül a parlamentből visszavont amnesztiatörvényt ő és a kormánypárti vezetők a nyilvánosság előtt ne támogassák, de a parlament azért szavazza meg. Ponta ezért hazugnak nevezte Antonescut, aki szerinte egy korábbi koalíciós egyeztetésen még nem ellenezte a később a liberálisok által kifogásolt jogszabályt, Antonescu viszont ezt nevezte hazugságnak.

A válság miatt egyébként szerdán Ponta a PNL székházába ment, hogy egyeztessen velük a vitás ügyekről. Onnan Daniel Chițoiu miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel az államfői rezidenciára hajtatott, ahol rövid ideig egyeztettek Traian Băsecsu elnökkel. Majd visszatért a kormányszékházba.

Korábban az USL székhelyén egyeztetett Antonescu Dan Voiculescuval a Konzervatív Párt (PC) alapító elnökével. Mint ismeretes, a PNL a PC-vel szövetségben jutott be a parlamentbe és került kormányra, néhány hónapja azonban a PC-vel is megromlott a viszonya. Daniel Constantin, a PC jelenlegi elnöke sajnálatosnak nevezte a PSD és a PNL közötti ellentéteket, és megjegyezte, nem biztos, hogy a PC képes lesz továbbra is fenntartani az egyensúlyt.

Békétlenség a tévéelnöki poszt miatt

A leghevesebb vitát az váltotta ki szerdán az USL két társelnöke között, mi legyen a közszolgálati televízió elnöki tisztségének a sorsa. Ponta szerint kormányrendelet útján kellett volna felhatalmazni a parlament házbizottságait az ideiglenes vezető kinevezésére azt követően, hogy a PNL jelöltjét, Rareş Bogdan újságírót a PSD bojkottja miatt – amelynek nyomán nem volt meg a parlament két házának együttes ülésén a határozatképességhez szükséges létszám – nem sikerült tévéelnökké választani.

Antonescu viszont ezt elfogadhatatlannak nevezte, mondván: ismét össze kell hívni a parlamentet, hogy szavazzon a köztévé új vezetőjéről. Ezért kimondottan megtiltotta a PNL-s minisztereknek, hogy a tegnapi kormányülésen támogassanak egy ilyen rendeletet. Meg nem erősített források szerint a liberális tárcavezetők közölték: ha a kormányfő ragaszkodik a rendelethez, lemondanak. Ezt követően ment el Ponta a PNL-székházba, majd a Cotroceni-palotába.

A kormányszékházba visszatérve Ponta a kormányülés kezdetén bejelentette: péntek délre összehívják a parlament két házát, hogy ismét szavazzanak a tévéelnök személyéről, és a házbizottságoknak csak akkor lesz szerepük az ideiglenes vezető megnevezésében, ha holnap sem sikerül megválasztani. Antonescu szerint ismét csak a PNL jelöl majd, de a pártjának kedvező fejlemény ellenére is közölte: továbbra is USL-szóvivőt akar, vagyis nem kíván együtt mutatkozni Pontával.

Ponta szerint egyébként a parlamenti szavazás kudarcához Bogdan korábbi nyilatkozatai is hozzájárultak. Valeriu Zgonea is azt panaszolta fel, hogy Bogdan korábban minősíthetetlenül nyilatkozott egyes állami vezetőkről. Bogdan jelezte: letett arról, hogy tévéelnök legyen, és kijelentette: a PSD és a PNL közötti politikai harc áldozatává vált. Sajtóértesülések szerint amúgy a PSD-sek eleve a hozzájuk közel álló Valentin Nicolaut szánták a köztévé élére, aki 2002 és 2005 között egyszer már irányította az intézményt.

Vita a múzeumok kapcsán

Egy másik fronton is vita dúl a koalíciós partnerek között. Gigel Ştirbu liberális művelődési miniszter, aki kedden tette le a miniszteri esküt, közölte: Victor Ponta miniszterelnök felkérése ellenére nem kívánja összevonni a Falumúzeumot a Román Paraszt Múzeumával. A beiktatáson Traian Băsescu államfő hivatalosan arra kérte az új tárcavezetőt, hogy ne olvassza egybe a két intézmény, Ponta viszont azt mondta: vonja össze őket.

Ştirbu később kijelentette: nem ért egyet a múzeumok összevonásával, mivel a Román Paraszt Múzeuma „emblematikus a román nemzet spiritualitása szempontjából.” Az összevonást a miniszter szerint a környezetvédelmi minisztérium kezdeményezte, amely átveszi a Grigore Antipa Természettudományi Múzeumot, és szemet vetett a Román Paraszt Múzeumának közeli épületére is. Az ügy kapcsán tegnap Puiu Haşotti, a PNL szenátusi frakcióvezetője, volt művelődési miniszter úgy vélekedett: ha Ponta megszünteti a parasztmúzeumot, az egyenértékű lesz azzal, amikor Nicolae Ceauşescu templomokat rombolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés