2011. január 14., 13:092011. január 14., 13:09
Tavaly az egészségügyi tárca és az OEP új szabályokat vezetett be a betegszabadságok ellenőrzésére vonatkozóan, illetve megemelte a büntetéseket azokban az esetekben, amikor jogtalanul írtak fel betegszabadságot és lehetővé tette, hogy a munkáltatók vagy az OEP szakemberei ellenőrizzék a betegállomány jogosságát.
Míg 2009 januárja és novembere között 2.972.272 beteglapot adtak ki, 2010 ugyanazon időszakában csupán 1.649.837 dokumentumot állítottak ki, ami 1.322.435-tel kevesebb.
„Várható volt, hogy a betegszabadságra vonatkozó új szabályozások nyomán jelentősen apadni fog a beteglapok száma, még akkor is, ha kezdetben a rendszerben dolgozók közül sokan kritikusan fogadták ezt az intézkedést. Beigazolódott ugyanakkor, hogy a rendszerben sok esetben történtek visszaélések, ezt bizonyítja a jelentős csökkenés. Tűrhetetlen volt, hogy az Országos Egységes Egészségügyi Alap mintegy hat százalékát a betegszabadságok finanszírozására fordítsák. Amikor az új szabályozást kidolgoztuk, akkor azt tartottuk szem előtt, hogy betegszabadságban csak azok részesüljenek, akik erre valóban rászorulnak” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter.
A háziorvosok 2010 január 1. – november 30. között 51 százalékkal kevesebb beteglapot adtak ki, mint 2009-ben. A szakorvosi rendelőkben is felére csökkent a beteglapok száma.
A legjelentősebb csökkenés Bihar megyében tapasztalható, ahol 2009 hasonló periódusában 97 ezer beteglapot bocsátottak ki, míg tavaly csupán 12 ezret. 2009-ben Bukarestben 390 ezer igazolás adtak ki, ez tavaly 116 ezerre csökkent. Maros megyében 132.724-ről 49.867-re csökkent a kiadott beteglapok száma. Hasonló arányú visszaesést tapasztaltak e téren Arges, Hunyad, Szeben, Kolozs és Brassó megyében is. Ugyanakkor, Calaraéi és Giurgiu megyében alig tapasztalható változás, és Ilfov megye az egyetlen, ahol növekedés tapasztalható: 1.023-mal több beteglapot adtak ki 11 hónap alatt tavaly, mint a megelőző évben.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.