Hirdetés

Dragnea tűzszünetet kötne a többi politikai erővel

Pártközi paktumot, politikai „meg nem támadási szerződést" javasol Románia hosszú távú fejlődésének elősegítése érdekében a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke.

Rostás Szabolcs

2015. augusztus 30., 16:542015. augusztus 30., 16:54

2015. augusztus 30., 16:552015. augusztus 30., 16:55

Liviu Dragnea az alakulat nőszervezetének a hét végén Konstancán rendezett ülésén elmondta még, hogy a politikai erők összefogása terén számít Klaus Johannis államfő közreműködésére is.

„Hosszú távú politikai tűzszünetet, valamennyi politikai erő közötti paktumot kezdeményezünk az ország húsz-harminc éves fejlesztési, stratégiai tervének megvalósítása érdekében. Miért van szükség erre? Mert ha minden úgy működik, mint eddig, akkor a hatalomra kerülő kormányok egy-két év alatt jóformán semmi mással nem törődnek, mint hogy lerombolják azt, amit az elődjük felépített\" – hangoztatta Liviu Dragnea, akinek megfogalmazása szerint párbeszéd és kontinuitás révén az ország nem veszítene a környező népekkel a versenyképesség terén folytatott küzdelemben.

Ponta deltai team buildingje

Miközben Dragnea a PSD hölgytagjainak rendezett politikai „fejtágítót\", az alakulat éléről júliusban távozott Victor Ponta ugyancsak a hét végén csapatépítő tréninget rendezett kormánya tagjainak a Duna-deltában.
A miniszterelnök az informális találkozón elmondta, kabinete 2016-ban véget érő mandátuma alatt „egyetlen lejt sem vág le\" a közalkalmazottak és nyugdíjasok juttatásából. Közölte azt is, hogy csütörtöki chişinăui látogatása során felajánlotta Pruton túli kollégájának, Valeriu Streleţnek a moldovai–román kormányülések folytatását. Ponta szerint a következő együttes ülésre még az ősz folyamán, Tulceán kerülhet sor.

A szociáldemokrata vezető úgy vélte, a Traian Băsescu volt államfő fémjelezte évtizedet szűnni nem akaró politikai háborúk jellemezték, és ez az időszak rengeteg lehetőségtől fosztotta meg Romániát. Dragnea hozzátette, a Băsescu-korszak lezárultával azonban fordulóponthoz érkezett az ország, amelynek jelenlegi elnöke, Klaus Johannis értékelése szerint nem kíván „minden áron\" politikai csatározásokba bocsátkozni\".

„Gyerünk, használjuk ki ezt a lehetőséget, hagyjuk, hogy az államfő is használjon fel bennünket\" – szólt a PSD elnökének békítő üzenete, aki szerint Johannisnak, valamennyi politikai alakulatnak és a hazai társadalomnak is be kell látnia, hogy a kevés téttel bíró politikai háborúzások hátrányosan befolyásolják az ország jövőjét. Vélhetően elsősorban hallgatóságának kedveskedve Dragnea közölte: nem kizárt, hogy a PSD négy-öt év múlva női kormányfőjelölttel rukkol elő.

Gabriel Oprea belügyminiszter, a PSD-vel együtt kormányzó Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) párt elnöke üdvözölte, és nagyon jó ötletnek nevezte a Dragnea kezdeményezte politikai paktumot. Támogatja a javaslatot Călin Popescu Tăriceanu, a szenátusi és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) is, annál is inkább, mivel szerinte NATO- és EU-csatlakozása óta Románia nem rendelkezik hosszú távú stratégiával, az országot egyfajta „mocsárban való dagonyázás\" állapota jellemzi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés