Hirdetés

Dragnea szerint folytatódik a decentralizáció

A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) annak ellenére sem mond le a decentralizációról, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenesé nyilvánította az erről szóló törvényt – jelentette be pénteken Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, aki a decentralizációért is felel a kormányban.

Balogh Levente

2014. január 19., 14:082014. január 19., 14:08

Dragnea (képünkön) az USL fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei vezetőivel folytatott egyeztetés előtt elmondta: a megbeszéléseken a decentralizációról is szó esik, mivel nem kívánnak lemondani a tervről. „Várjuk az alkotmánybíróság indoklását. Lássuk, mind mond az alkotmánybíróság, és annak alapján módosítjuk a törvényt, mivel nem hiszem, hogy önmagában a decentralizációs folyamat alkotmányellenessé nyilvánítható\" – szögezte le Dragnea.

Hozzátette: már elő is készítette azon intézkedéseket, amelyeket a kormánynak és a parlamentnek meg kell tennie a jogszabály módosítása érdekében. „Bulgáriával együtt mi lennénk az egyetlen ország az EU-ban, ahol nincs decentralizáció. A döntési jogot és a hatalmat közelebb kell vinni az emberekhez, azt nem kell Bukarestben tartani. Megyünk tovább, mivel ez alapvető fontosságú a közigazgatás reformja szempontjából\" – hangoztatta Dragnea.

Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság múlt pénteken nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek a kormány által kidolgozott, és parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadott decentralizációs törvényt, amely számos központi intézményt utalt a helyi és megyei önkormányzatok hatáskörébe. A taláros testület szerint a novemberben elfogadott jogszabály sérti a tulajdonjogot és a helyi autonómia elvét. A jogszabály a minisztériumok irányítása alá tartozó közegészségügyi intézményeket, mezőgazdasági igazgatóságokat, munkaügyi felügyelőségeket, sportlétesítményeket, kulturális igazgatóságokat adta volna a helyi hatóságok felügyeletébe.

A decentralizációs törvényt az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) támadta meg az alkotmánybíróságon. A PDL úgy vélte: a helyi autonómia alkotmányos elvét sérti a törvény, amely az alakulat szerint túl sok hatáskört ad a megyei tanácsoknak, ahelyett, hogy a döntéseket a helyi önkormányzatok szintjére utalná. A jobbközép alakulat másik kifogása arra vonatkozott, hogy a jogszabály megkérdőjelezi az állam egységes jellegét, holott az alkotmány nem szövetségi, hanem egységes államként határozza meg Romániát.

Mindemellett a PDL és Traian Băsescu államfő szerint a kormánykoalíció a jogszabállyal nem a döntéshozatalt akarta közelebb vinni az állampolgárokhoz, hanem a megyei „kiskirályok\" forrásait és hatalmát próbálta növelni a jövő évi választásokra készülve. A taláros testület a formai kifogásokat elutasította, de helyt adott a tartalmi kifogásoknak, és a törvényt egészében alkotmányellenesnek minősítette. Az indoklás szerint a törvény nem rögzíti egyértelműen a különböző decentralizált intézmények kompetenciáit, továbbá nem tesz különbséget köz- és magánvagyon között.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés