2013. február 01., 09:282013. február 01., 09:28
Dragnea szerdán este kifejtette: egyáltalán nem árt az országnak az a nyugalom. Személy szerint nem szeretném, ha ismét a felfüggesztés kerülne szóba, nem látom, miért kellene ilyesmihez folyamodnunk” – mondta Dragnea. Rámutatott: tavaly nyáron más volt a helyzet, rendkívül feszült volt a politikai és a társadalmi helyzet, ennek nyomán jutott el az ország addig, hogy népszavazást rendeztek az államfő leváltásáról. „Az idei évnek azonban a stabilitásról és a nyugalomról kell szólnia.
Az USL nem tervez ilyesmit, nem tárgyaltunk róla, és nem szeretnénk, ha sor kerülne rá” – mondta a kormányfőhelyettes a felfüggesztési eljárás kapcsán. Leszögezte: csakis akkor kerülhet szóba az eljárás, ha az államfő alkotmányt sért. Mint arról beszámoltunk, a hét elején az USL egyik legkisebb tagpártjának, a Konzervatív Pártnak (PC) az alapító elnöke, Dan Voiculescu vetette fel, hogy a 2007-es és a tavalyi sikertelen felfüggesztési kísérlet után harmadszor is be kellene indítani az eljárást az államfő ellen, aki szerinte képtelen az együttműködésre.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.