Hirdetés

Dragnea nem ismeri el a referendumper ítéletét

Ítéletvégrehajtási kifogást emelt Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke abban a 2012-es, az akkori államfő leváltásáról kiírt népszavazással kapcsolatos korrupciós ügyben, amelyben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték tavaly a bukaresti legfelsőbb bíróság.

MTI

2017. február 15., 13:362017. február 15., 13:36

2017. február 15., 15:092017. február 15., 15:09

A két hete benyújtott rendkívüli jogorvoslati kérelem elbírálását szerdán kezdte meg a bukaresti törvényszék. Dragnea arra hivatkozott keresetében, hogy tíz hónap elteltével sem kapta meg a jogerős ítélet indoklását, amelyet a végzés kimondásától számított 30 napon belül kellett volna kiadnia az ügyében eljáró legfelsőbb bíróságnak.

Keresete benyújtásakor a pártelnök úgy vélekedett: nincs is esély rá, hogy valaha szabályos indoklást kapjon, mert a dokumentumot az ítéletet kimondó öttagú bírói tanács valamennyi tagjának alá kellett volna írnia, ám a testület elnöke, Livia Stanciu, aki tavaly a legfelsőbb bíróság elnöki tisztségét is betöltötte, azóta nyugdíjba ment és Klaus Johannis államfő alkotmánybíróvá nevezte ki.

Nem sokkal azt követően, hogy Dragnea végrehajtási kifogást emelt az ítéletvégrehajtás ellen, a legfelsőbb bíróság közzétette az ítélet indoklását, de abból nem derült ki, hogy kik írták alá. Dragnea kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy megbánta-e bűnét, illetve arra is, hogy a jogorvoslati kérelmét úgy kell-e érteni, hogy nem ismeri el a jogerős ítéletet. A szerdai tárgyaláson mind a politikus ügyvédje, mind az őt bíróság elé állító korrupcióellenes ügyészség (DNA) képviselője halasztást kért, amíg az ügyet tárgyaló törvényszék megszerzi a legfelsőbb bíróságtól a Dragnea ügyében hozott ítélet indoklását.

A jelenleg a képviselőház elnöki tisztségét betöltő Dragneát választási csalás megszervezésében és befolyással való üzérkedésben találták bűnösnek, miután bebizonyosodott, hogy a PSD akkori főtitkáraként és országos kampánystábja vezetőjeként csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami Traian Băsescu akkori államfő leváltását eredményezte volna.

Liviu Dragneát ez a jogerős bírósági ítélet akadályozta meg abban, hogy magának követelje a miniszterelnöki tisztséget, miután pártja a voksok több mint 46 százalékát megszerezve tavaly decemberben megnyerte a parlamenti választásokat. Dragnea ellen egy másik ügyben is vádat emelt a DNA, így ha még egyszer bűnösnek találja a bíróság, az első ügyben kiszabott börtönbüntetését is le kell töltenie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés