
Nincs mitől tartaniuk Liviu Dragnea közigazgatási miniszter, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke szerint azoknak a helyi választott elöljáróknak, akik az alkotmányellenessé nyilvánított 2014/55-ös kormányrendelet alapján pártot váltottak.
2014. december 21., 19:302014. december 21., 19:30
2014. december 21., 19:302014. december 21., 19:30
Dragnea ezt arra alapozza, hogy az alkotmánybíróság szerdán nyilvánította alkotmányellenessé a határozatot, az ítéletet viszont nem lehet visszamenőlegesen alkalmazni.
„Normális esetben nincs mitől tartaniuk, mivel az ítéletnek nincs visszamenőleges hatálya. Várjuk az alkotmánybíróság indoklását, és meglátjuk, mit lépünk” – nyilatkozta Dragnea.
Mint arról beszámoltunk, a taláros testület szerdán az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) beadványa nyomán nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek a sokat vitatott jogszabályt. A kormány még augusztus 28-án bólintott rá a Dragnea által beterjesztett tervezetre, amely 45 napra felfüggesztette a helyi választott elöljárók jogállását szabályozó törvény azon cikkelyét, amely kimondja, hogy pártváltás esetén elveszítik a mandátumukat.
Az ellenzék szerint ezzel az volt a PSD célja, hogy az államfőválasztás előtt minél több ellenzéki polgármestert – ígéretek vagy zsarolás révén – a saját táborába csábítson, így biztosítva be, hogy az elöljárók arra buzdítják majd a települések polgárait, szavazzanak a PSD államfőjelöltjére, Victor Pontára. Ennek nyomán a PNL megtámadta a határozatot az alkotmánybíróságon. Az mindazonáltal hatályba lépett, annak dacára, hogy a képviselőház elutasította. A döntő kamara ugyanakkor a szenátus volt.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!