
Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton először nevezte lehetségesnek a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet eltörlését, amely ellen országszerte százezrek tüntettek egész héten.
2017. február 04., 17:002017. február 04., 17:00
Dragnea a PSD-hez közel álló DC-News portálnak úgy nyilatkozott: úgy érzi, hogy már nem tudja megfékezni a PSD területi szervezeteit, akik a párt egymillió hívét akarják Bukarestben utcára szólítani.
A PSD elnöke szerint a választásokon győztes párt hívei azért akarnak tüntetni, mert mélységesen elítélik a Romániában kibontakozott, „Soros által inspirált” megmozdulásokat.
„Felelős emberekként nem nézhetjük tétlenül, hogy Johannis elnök felelőtlensége kettészakítja Romániát. A PSD szavazói nagyon dühösek, amiért megakadályoznak bennünket programunk végrehajtásában. Azért is mérgesek, mert elterjedt, hogy a kormányfő ellen bűnvádi eljárást akarnak indítani” – magyarázta a PSD elnöke. Dragnea azt mondta: a következő órákban megoldást fog javasolni a konfliktusra Sorin Grindeanu miniszterelnöknek, „esetleg éppenséggel a kormányrendelet visszavonásáról is szó lehet” – idézte a DC-News a vezető kormánypárt elnökét.
Néhány órával korábban szombaton a PSD egyik parlamenti képviselője, illetve Lia Olguța Vasilescu munka és családügyi miniszter bejelentette, hogy a PSD az elnöki hivatal közelében készül demonstrációt szervezni jövő héten, amely szerintük nem „ellentüntetés” lenne, hanem arra adna alkalmat, hogy a párt három és félmillió „voksáért megalázott szavazója” is hallathassa hangját.
Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális Grindeanu-kormány a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntetnek az intézkedés ellen, amely szerintük korrupt politikusok tucatjait menti meg a felelősségre vonástól.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!