
Fotó: Rompres
2007. július 11., 00:002007. július 11., 00:00
Mihai Voicu, a bizottság liberális elnöke elmondta: egyelőre csupán abban állapodtak meg, hogy vegyes választási rendszert alkalmaznak majd a választásokon. Ez azt jelenti, hogy a képviselők és a szenátorok felét az egyéni választókerületekben győztesen kikerült jelöltek teszik ki, a mandátumok másik felét pedig az országos eredmények függvényében arányosan osztják újra. Mihai Voicu szerint a bizottság azért nem döntött az újraosztás módjáról, mert ebben a kérdésben a pártok még nem alakították ki végleges álláspontjukat. Felkérte ugyanakkor a tagokat, hogy a bizottság következő üléséig egyértelmű állásfoglalást alakítsanak ki. „Elég lassan haladunk, de fontos, hogy legalább a választási rendszer típusát illetően sikerült megállapodnunk” – értékelte az ülést a liberális politikus. Voicu különben megköszönte Márton Árpád RMDSZ-es politikusnak és Varujan Pambucciannak, a nemzeti kisebbségek képviselőjének, hogy megszavazták a választási rendszerről szóló alapelvet, az ő voksuk nélkül ugyanis eredménytelen lett volna az ülés.
A bizottsági vita során egyébként felmerült a kisebbségek jogállásáról rendelkező törvény elfogadásának szükségessége is. A leendő választási törvény egyik alapelve ugyanis a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos. A kisebbségi törvény elfogadásának fontosságát leginkább Varujan Pambuccian és Márton Árpád hangsúlyozták. Mint Pambuccian elmondta, a jogszabályra azért van szükség, hogy tisztázza a nemzeti kisebbség fogalmát. „Valahányszor a választási törvényről beszélünk, mindig felmerül a kisebbségek meghatározásának kérdése. Ha a kisebbségi törvényt nem fogadjuk el, maholnap arra ébredünk, hogy bevándorlókat segítünk a parlamentbe a kisebbségek képviselői helyett” – érvelt a politikus. Márton Árpád ugyancsak a kisebbségi törvény elfogadása mellett szállt síkra. „A szakbizottságokban túljutottunk már a lényeges cikkelyek vitáján, a politikai helyzet azonban nem tette lehetővé a jogszabály elfogadását” – mondta az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a kisebbségi törvényt ősszel elfogadja a parlament. „A parlamenti választásokig feltétlenül el kell fogadnunk a kisebbségi törvényt” – szögezte le az RMDSZ-es politikus.
Az egyéni választókerületes szavazási rendszerről Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a bizottságban a szövetség számára is elfogadható döntés született. Mint mondta, az RMDSZ számára azért elfogadható a döntés, mert nem tisztán egyéni választókörzetes szavazást ír elő, hanem egy kompenzációs rendszerről is szól, amely által a megmaradt szavazatokat újraosztják. Markó hangsúlyozta: a kezdeményezést az RMDSZ támogatásával fogadták el, egyébként semmiféle változat nem kapta volna meg a szükséges többségi szavazatot. „Ebből is látható, hogy mi nem mindenáron fordulunk szembe újító elképzelésekkel, hanem felmérjük, mi a társadalom, a magyarok érdeke. Amennyiben úgy látjuk, hogy egy döntésben tükröződik a magyar közösség érdeke, akkor támogatjuk azt” – tette hozzá Markó Béla.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).