
Fotó: Rompres
Dâncu úgy véli, a PSD-nek elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy beismerje a baloldal által az elmúlt 17 évben elkövetett hibákat, és leszögezte: a pártnak ellenzékben kell maradnia. „A legrosszabb, amit tehettünk, a kormány álcázott támogatása volt” – mutatott rá Dâncu, hozzátéve, ez egy olyan erkölcstelen tett, amelyet a választók is büntetnek. A politikus arról ugyanakkor nem nyilatkozott egyértelműen, hogy támogatja-e Mircea Geoană pártelnököt. „Ez az alternatíváktól függ. Mircea Geoană nem féleszű, és biztosan tudja, mit kell tennie. Sohasem fogom megérteni, miért tesz folyamatosan olyan lépéseket, amelyek gyengítik őt is és a pártot is, valamint, hogy miért nem sürgeti a reformot és egyes személyek leváltását. Ha folyton az asztalodhoz ülteted az ellenséget, elveszíted a barátaidat. Amikor fölsegíted a padlóról a legyőzött ellenfelet, és leporolod, vagy vigasztalni kezded, akkor legfeljebb a Vöröskereszt munkatársának néznek, de semmiképp sem nagyszerű győztesnek” – folytatta Dâncu a pártvezetés ostorozását. „Gyors tisztogatást és reformot! Meg kell tartani a bölcs öregeket, de meg kell szabadulni a vén senkiháziktól, akik lábtörlőrongynak használják a pártot. Le kell számolnunk a bolsevik maradványokkal” – szögezte le. A nyilatkozatra reagálva Nicolae Văcăroiu, a szenátus szociáldemokrata elnöke úgy vélte, Dâncunak nincs mit keresnie a pártban, Sorin Oprescu szenátor szerint pedig a bírálatokat megfogalmazó politikus boldogtalan gyermekkorát arcátlan felnőttkor követte. Mircea Geoană pártelnök nem kommentálta a kijelentéseket, mondván, ez egy háromhetes téma, amelyet valakik a választási kampány közepén akarnak fölmelegíteni. Dâncu tegnap kijelentette: nem érti, miért dühödött föl Văcăroiu, mivel ő személy szerint senkit sem bírált, ráadásul nem hivatalos politikai álláspontot fogalmazott meg, csupán magánvéleményt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).