
Fotó: Rompres
Másodszor pénteken próbálkoztak a demokraták, ám akkor Mihai Lupoi liberális szenátor jelezte, meggondolta magát, és visszavonja aláírását.
Tegnap azonban már nem voltak ilyen problémák, még annak ellenére is összesen 119 aláírást sikerült összegyűjteni, hogy Neculai Apostol független szenátor idő közben visszavonta támogatását. A demokrata párti honatyákon kívül Tudor Constantin konzervatív párti (PC) és Cãtãlin Buhãianu szociáldemokrata képviselő, valamint három kisebbségi – ªtefan Buciuta ukrán, Liana Dumitrescu macedón és Oana Manolescu albán – képviselő látta el kézjegyével a dokumentumot.
Emil Boc, a PD elnöke közölte: az indítvány benyújtásának oka elsősorban az, hogy a Tãriceanu-kormány elvesztette hitelességét, hiszen május 19-én a választók 75 százaléka az államfő hivatalban maradása mellett voksolt, miközben a kormány ennek ellenkezőjéért kampányolt. A másik ok, hogy tisztázódjék: mely alakulatok támogatják a kisebbségi Tãriceanu-kormányt, és melyek nem, hogy „napfényre kerüljenek a nagy vesztesek, a PNL és a PSD titkos játékai”.
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint az indítvány jó alkalmat biztosít majd a kormány számára, hogy bemutassa, meddig jutott választási ígéreteinek teljesítésével. Orban meggyőződését fejezte ki, hogy az indítvány megbukik, ugyanakkor cáfolta azt, hogy pártja alkut folytatna a szociáldemokratákkal a kormány támogatásának témájában. Hozzátette, a PNL-nek kötelessége minden egyes parlamenti párttal egyeztetni a kormányzati programok támogatásáról. Mircea Geoanã szociáldemokrata pártelnök már korábban közölte, nem támogatják a PD kezdeményezését.
Funar: hamisított a PD
Az indítvány benyújtása egyébként tegnap sem volt botránymentes, Gheorghe Funar nagy-romániás (PRM) szenátor ugyanis azzal vádolta a demokratákat, hogy hamis aláírások is szerepelnek a dokumentumon. A politikus szerint legalább tíz olyan honatya aláírása is szerepel az íven, akik az aláírásgyűjtés idején nem tartózkodtak az országban. Funar elsősorban az európai parlamenti képviselőkre célzott, Ioan Talpeºt nevesítve. A szenátor közölte, az ügy kapcsán feljelentést tett a főügyészségen, egyben kijelentette: arra vár, hogy Traian Bãsescu államfő is kifejtse álláspontját az ügyben. „A bizalmatlansági indítvány hamisítvány, amelyet egy olyan párt nyújtott be, amely a mai napig is folyamatosan csal” – vélte Funar, azzal vádolva a PD-t, hogy egyes képviselőknek anyagi ellenszolgáltatást ígértek szignójukért cserébe, Nati Meir független képviselőnek pedig Tulcea megyei mandátumot. Meir épp tegnap jelentette be, hogy be kíván lépni a PD-be. A szenátor ezért javasolni fogja a parlament két házának, hogy a jövőben csakis olyan indítványokat fogadjanak el, amelyeken jól olvashatóan szerepel az aláírók neve.
Ioan Munteanu képviselőházi jegyző Funar kifogásaira reagálva bejelentette, az „elégedetleneknek” csütörtökön, a parlament plénuma előtt kell bizonyítaniuk álláspontjukat. „Legyen annyi bátorságuk, hogy kiálljanak, és nyilvánosan kijelentsék: igen, felelősségük teljes tudatában állítják, hogy az aláírások hamisak” – hangoztatta Munteanu.
A két ház állandó bizottsága egyébként tegnap együttes ülésen vitatta meg az ezzel kapcsolatos óvást. „Ion Talpeº független szenátor külföldön tartózkodott, de elküldte eredeti aláírását” – válaszolt Munteanu Funar vádjaira.
Botrányok és átigazolások
A bizalmatlansági indítvány a Szociáldemokrata Pártban (PSD) is újabb vihart kavart. Cãtãlin Buhãianu PSD-s képviselő, aki maga is ellátta kézjegyével a dokumentumot, bejelentette: kilép az alakulatból, mivel már nem találja a helyét a szociáldemokraták között. Közölte, egyelőre függetlenként tevékenykedik tovább, de hamarosan dönt arról, melyik frakcióban kívánja folytatni pályafutását. A PSD-vel szembeni kifogásai közül azt emelte ki, hogy „nyílt konfliktusban” van a szervezet Botoºani megyei elnökével, Cãtãlin Conþackal, aki szerinte vitatható módon kezeli a megyei önkormányzat pénzét. Conþac ugyanakkor közölte: Buhãianu távozási szándékától függetlenül javasolja a PSD vezetőségének, hogy vonják meg a képviselő párttagságát, aki „amúgy sem tett semmit a pártért”. A szintén az aláírók között szereplő Tudor Constantin is bejelentette, hogy kilép a Konzervatív Pártból, és beiratkozik a PD-be.
A most benyújtott bizalmatlansági indítvány egyébként a negyedik, amellyel a Tãriceanu-kormánynak szembe kell néznie. Az indítvány tartalmát csütörtökön ismertetik a parlamentben, a dokumentum vitáját és a végszavazást pedig hétfőre jegyezték elő.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).