Hirdetés

Dan Nica az új belügyminiszter

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Dan Nica kormányfőhelyettes vezeti a továbbiakban a közigazgatási és belügyminisztériumot, miután Traian Băsescu államfő szerdán aláírta a szociáldemokrata politikus kinevezéséről szóló rendeletet. Néhány órával korábban a parlament megszavazta, hogy Nica a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a belügyminiszteri posztot is betöltse. Az új belügyminiszter a bűnözés visszaszorítását jelölte meg legfőbb céljaként.

Hírösszefoglaló

2009. február 11., 14:362009. február 11., 14:36

A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén tartott titkos szavazáson 310 honatya támogatta, 113 pedig ellenezte, hogy Dan Nica kormányfőhelyettes vezesse a közigazgatási és belügyminisztériumot. A parlamenti szavazás után a szociáldemokrata politikus leszögezte: vezetése alatt a belügyminiszttérium kizárólag az állampolgárok érdekeit tartja majd szem előtt. „Össze kell gyűjteni a tolvajokat az utcáról” - sommázta röviden belügyminiszteri prioritásait Dan Nica.

A kormányfőhelyettes belügyminiszterré való kinevezését kedden a parlament illetékes szakbizottságai is jóváhagyták. A bizottsági meghallgatáson Nica úgy vélekedett, a közigazgatási és belügyi szaktárcának elkülönített költségvetési keret elegendő az intézmény megfelelő működéséhez. Mint ismeretes, a belügyminiszteri tisztségéből egy héttel korábban távozó Liviu Dragnea éppen arra hivatkozva nyújtotta be lemondását, hogy a szaktárca nem kapott elegendő pénzt az állami költségvetésből.

A keddi szakbizottsági meghallgatáson Dan Nica elmondta, a belügyminisztérium „offenzívát” tervez indítani a romániai szervezett bűnözés ellen. Az új miniszter szerint a rendőrség mellett a csendőrségnek is fokozottabban részt kell vennie a közbiztonság fenntartásában.

Dan Nica az Emil Boc vezette PSD-PDL-kormány harmadik belügyminisztere. A kormányváltás utáni első tárcavezető, Gabriel Oprea január elején mondott le tisztségéről, miután a Szociáldemokrata Párt vezetősége megvonta tőle a politikai támogatást. Oprea azért veszítette el pártja támogatását, mivel a PSD-vezetéssel való konzultáció nélkül nevezett ki több magas rangú tisztségviselőt. Lemondása után Gabriel Oprea a PSD-ből is kilépett.

Ezt követően rövid ideig Dan Nica kormányfőhelyettes vette át ideiglenesen a közigazgatási és belügyi tárca vezetését, majd január 20-tól Liviu Dragnea lett az új miniszter. Alig két hét múlva Dragnea benyújtotta lemondását arra hivatkozva, hogy a szaktárca túl kevés pénzt kapott az állami költségvetésből. Február 4-től ismét Dan Nica került átmenetileg a belügyminisztérium élére, szerdától pedig címzetes miniszterként vezeti a szaktárcát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés