Hirdetés

Államfőjelöltek – Dan Diaconescu, a populista bulvártévés-politikus

Dan Diaconescu igencsak kétes sikert tudhat magáénak: sikerült minden tevékenységi területén – a sajtóban és a politikában egyaránt – a legprimitívebb, legpopulistább szintre lemennie.

Balogh Levente

2014. október 16., 18:012014. október 16., 18:01

Emellett az ő nevéhez fűződik az utóbbi évek egyik legnagyobb romániai gazdasági svindlije, az Oltchim vegyi üzem kamuprivatizációja.

A most 47 éves jelölt a Dan Diaconescu – Nép Pártja (PPDD) jelöltjeként indul, bár maga a párt gyakorlatilag alig létezik már. Diaconescu a bukaresti műszaki egyetemen szerzett gépészmérnöki képesítést, de 1990-től már a sajtóban dolgozott. Megfordult a Curierul Naţional, a Jurnalul Naţional valamint a Cotidianul lapoknál, és a Tele 7 abc televíziónál is.

Az igazi ismertséget azonban saját televíziós csatornája, az OTV hozta meg számára, amely a szó legrosszabb értelmében vett bulvárműsorokat és -beszélgetéseket sugárzott. A médiahatóság a szakmai szabályok megsértése miatt két ízben is megvonta a csatorna sugárzási engedélyét.

Addigra azonban az OTV már akkora hatalommá nőtte ki magát, hogy a segítségével Diaconescu a politikai életben is megvethette a lábát. Megalapította a PPDD-t, amely maga volt a megtestesült populizmus: a politikai rendteremtés mellett több ezer eurót ígért minden polgárnak.

Az OTV törzsnézőinek segítségével a semmiből felbukkant PPDD a 2012-es parlamenti választáson 14 százalékot ért el. A kampányhoz az is hozzájárult, hogy Diaconescu jelentkezett az ország egyik emblematikus létesítményének számító Oltchim vegyi üzem privatizációs tenderén, és mivel ő tette a legmagasabb, 54 milliós ajánlatot, őt hirdették ki győztesként. A vételárat azonban a kitűzött határidőig nem utalta át, így végül a tender kútba esett – viszont amíg zajlott az ügy, addig is őt mutatták a tévék.

Amilyen üstökösszerűen ívelt azonban fölfelé a politikai karrier, ugyanúgy hanyatlani is kezdett. Ráadásul 2010-ben a DNA vádat emelt Diaconescu ellen, mert megzsarolta Zaránd polgármesterét, ami miatt alapfokon 2013-ban nem jogerősen három évre ítélték.

Diaconescut azonban mindez nem rettentette el: ott van az idei államfőjelöltek között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés