Hirdetés

Dagad a plágiumbotrány Ioan Mang tanügyminiszter körül

Egy tajvani, egy japán és egy izraeli kutató is egyértelműen a saját munkáikról készült másolatnak minősítette Ioan Mang oktatásügyi miniszter három dolgozatát. A miniszter korábban azt mondta: lemond, ha hivatalozanis plagizálással vádolják meg.

Hírösszefoglaló

2012. május 10., 14:082012. május 10., 14:08

Ioan Mang tanügyminisztert Emil Boc, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke vádolta meg plagizálással szerdán. Boc szerint Mang egyik munkája, amelyet egy craiovai konferenciára készített, szóról szóra megegyezik egy japán kutató dolgozatával.

Mint arról beszámoltunk, a tisztségébe hétfőn este beiktatott Mang kapcsán már kedden fölmerült, hogy két, a Nagyváradi Egyetem angol nyelvű számítástechnikai szaklapjában megjelentetett angol nyelvű tanulmányában is a forrás megjelölése nélkül használt fel az angol nyelvű nemzetközi szaksajtóban megjelent tanulmányokat.

A contributors.ro véleményportál azonban megkereste azokat a külföldi tudósokat, akiknek munkáit a gyanú szerint Mang hivatkozás nélkül lemásolta, azok pedig megerősítették a vádakat. Mind a tajvani (Kína) Ling Csu-hszin, mind a japán Simojama Takesi, a Fujitsu kutatója megerősítette: Mang az ő dolgozataikat használta fel a saját neve alatt.

Fény derült egy harmadik esetre is: Eli Biham, az izraeli Haifai Egyetem kutatója is felismerte az egyik általa társszerzőként jegyzett munkát a Mang saját neve alatt kiadott tanulmányok között. Biham az egyetem honlapján közzétett állásfoglalásában leszögezi: egyértelmű, hogy Ioan Mang el sem olvasta a szóban forgó dolgozatot, és meg sem próbálta megérteni tartalmát, vagy annak alapján saját eredményekre jutni, mivel időközben kiderült, hogy hibás eredményeket tartalmaz, és csupán véletlenül került a nyilvánosság elé.

„Azt hiszem, Ioan Mang az első személy, aki nem azonosítja azonnal a hibát a plagizált kéziratban” – fogalmaz az izraeli kutató.

Mang egyébként politikai támadásnak minősítette a vádakat, közölte ugyanakkor: ha hivatalosan is plagizálással vádolják meg, lemond. Ecaterina Andronescu PSD-alelnök, volt oktatási miniszter szerint Mangnak a lehető legsürgősebben tisztáznia kell az ügyet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés