
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Közös jelölteket indít a bukaresti helyhatósági választásokon a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a főpolgármesteri tisztségnél pedig Cătălin Cîrstoiunak, a bukaresti egyetemi kórház igazgatójának „van a legnagyobb esélye”, hogy a kormánypártok közös jelöltje legyen – erősítette meg kedden Paul Stănescu, a PSD főtitkára.
2024. március 20., 08:282024. március 20., 08:28
A PSD és PNL bukaresti szervezeteit vezetői, Gabriela Firea és Sebastian Burduja, akik pályáztak arra, hogy pártjuk főpolgármester-jelöltjei legyenek, a koalíció bukaresti kampánystábját vezetik majd – idézte a PSD főtitkárát az MTI.
Stănescu szerint Firea, aki 2016 és 2020 között volt Bukarest főpolgármestere, befutó helyen fog szerepelni a PSD–PNL közös európai parlamenti jelöltlistáján.
Arra az újságírói kérdésre, hogy le tudja-e győzni az egyetemi kórház igazgatója a 2020 óta tisztségben lévő Nicușor Dan főpolgármestert, illetve a tisztségre szintén pályázó Cristian Popescu Piedone ötödik kerületi polgármestert, akiket 30 százalék feletti támogatottsággal mértek a közvélemény-kutatások, a PSD főtitkára azt mondta:

Továbbra sem sikerült megállapodásra jutnia a bukaresti kormánykoalíciót alkotó két pártnak arról, hogyan fussanak neki az önkormányzati választásoknak Bukarestben.
A kormánypártok közös főpolgármester-jelöltjét formálisan Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök és Nicolae Ciucă liberális házelnök szerdán mutatja be – tudatta a médiának küldött meghívóban a PSD és a PNL sajtószolgálata.
Mint ismeretes, a kormánypártok február közepén jelentették be, hogy választási szövetségre lépnek, de az eredeti megállapodásuk elvileg csak az európai parlamenti választásokra vonatkozik, az önkormányzatira nem. Az utóbbi napokban azonban
A kormánypártok az újrázni készülő Nicușor Dan jelenlegi független főpolgármestert akarják leváltani. Az ellenzéki Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) alapító elnöke, aki már korábban kilépett az USR-ből, 2020-ban a PNL és USR támogatásával függetlenként nyerte el a tisztséget, Gabriela Firea szociáldemokrata főpolgármester jobboldali kihívójaként. Nicușor Dan időközben elvesztette a PNL támogatását, az USR azonban – amely decemberben két másik párttal összefogva megalakította az Egyesült Jobboldal Szövetséget – támogatásáról biztosította.

Ramona Chiriac, az Európai Bizottság romániai képviselője került az első helyre a két bukaresti koalíciós párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös európai parlamenti választási listáján.
Nicușor Dan 2020-ban az érvényes voksok 42,8 százalékát, csaknem 283 ezer szavazatot megszerezve került Bukarest főpolgármesteri tisztségébe, míg a tisztséget addig betöltő Fireára az urnákhoz járulók 38 százaléka, több mint negyedmillió bukaresti polgár adta voksát.
Az önkormányzati választás egyfordulós, a polgármesteri – és megyei tanácselnöki – tisztséget az a jelölt nyeri el, aki a legtöbb szavazatot (de nem feltétlenül a voksok abszolút többségét) megszerzi.

Kiesne az RMDSZ az Európai Parlamentből, ha most vasárnap lennének a választások – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokból.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!