
Csoma szerint a kormánynak felelősséget kellene vállalnia a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíját szabályozó új törvénytervezetért
Fotó: Gazda Árpád
Túlzónak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
2025. november 13., 15:582025. november 13., 15:58
A RFI-nek nyilatkozva Csoma Botond csütörtökön elmondta: információi szerint a bírák és ügyészek azt kérték, hogy a bruttó jövedelmük 65 százalékát kapják nyugdíjként, ami az utolsó nettó jövedelmük 97–98 százalékát jelentené, „ez pedig nem méltányos”. A koalíció szerint a méltányos a nettó jövedelem 70–75 százaléka lenne. Hozzátette:
Úgy gondolja, hogy figyelembe kell venni a társadalmi szolidaritást, Románia nehéz helyzetét és más társadalmi-szakmai csoportok helyzetét is.
„Ha mindezeket a tényezőket figyelembe vesszük, úgy vélem, hogy a legutolsó nettó jövedelem 70–75 százaléka lenne a méltányos megoldás. (...) Jelenleg ez a koalíció álláspontja, és ehhez kell tartanunk magunkat” – idézte az RMDSZ-es politikus rádiós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

Érdemi eredmény nélkül zárult a Nicușor Dan államfő által a bírák és ügyészek különleges nyugdíjainak ügyében szerda délutánra összehívott koalíciós egyeztetés, amelyen az igazságszolgáltatás képviselői is részt vettek.
miután a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM) megkapja a véleményezést, de hangsúlyozta, hogy ez a személyes véleménye, nem a koalíció döntése.
Szerinte azért lenne helyénvaló a felelősségvállalás, mert „kényes témáról” van szó, és ha parlamenti vitának vetnék alá, a módosító javaslatok nyomán esetleg megváltozhat a tervezet tartalma. Leszögezte: az ellenzéknek felelősségvállalás esetén is van lehetősége módosító javaslatokat benyújtani a kormányhoz, mielőtt még a parlamentbe kerül a tervezet.
Arra a kérdésre, hogy a koalíció vállalja-e azt a kockázatot, hogy elveszít több mint 200 millió eurót, ha november végéig nem reformálja meg a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerét, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője így válaszolt: „nagyon rossz variáns lenne elveszíteni ezt az összeget. A kormány elszánt, hogy ezt a reformot végrehajtja. Természetesen ez nemcsak a kormányon múlik, hanem az alkotmánybíróságon is, amely gyakran a parlament harmadik kamarájaként működik”.

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!