
Több tucatnyi élő és döglött csirkét dobtak ismeretlenek – minden bizonnyal PSD-s aktivisták – a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) bukaresti székházának udvarára.
2014. november 11., 17:172014. november 11., 17:17
A szárnyasok nyakába szalagot kötöttek, amelyen a „Klaus Johannis vagyok, és félek kiállni vitázni” felirat állt. Ezzel a Johannis és Victor Ponta közötti államfőjelölti vitára utaltak, amelynek helyszínéről a felek nem tudnak megegyezeni. Ponta stábja ugyanis négy televíziós vitát javasol, míg Johannis egyetlen találkozót szeretne, a parlament épületében.
Johannis, aki szerint a mostani az elmúlt 25 év messze legborzasztóbb kampánya, mindezt úgy kommentálta: a gesztus közvetlen halálos fenyegetésként értelmezhető. „Legutóbb a negyvenes években a nácik használták ezt a jelképet. Ha valakinek levágott fejű tyúkot vagy kakast dobnak az udvarába vagy a házába, ez közvetlen halálos fenyegetést jelent, és a nácik gondoskodtak is róla, hogy az illetőt eltegyék láb alól” – fogalmazott a jobbközép jelölt. Egyben azzal vádolta meg ellenfelét, Victor Pontát, hogy kész „a levegőbe repíteni Romániát” annak érdekében, hogy államfővé válasszák.
Alina Gorghiu, az ACL-tag Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője undorítónak nevezte a történteket, és ő is úgy nyilatkozott, hogy a forradalom óta nem aljasult le ennyire egyetlen választási kampány sem. A politikusnő az incidensre utalva „csirkefogók pártjának” nevezte a PSD-t.
Az incidens csupán néhány perccel azt megelőzően történt, hogy Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) Bukarestben tartózkodó elnöke a székházba érkezett volna, hogy Johannissal és a szövetség vezetőivel tárgyaljon.
A szárnyasokat végül az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) munkatársai szedték össze, és szállították el.
A CURS-Avangarde közvélemény-kutató egyébként kedden tette közzé november 7. és 9. között készített felmérését, amely szerint a válaszadók 54 százaléka Pontára, 46 százalék pedig Johannisra szavazna.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!