2011. május 25., 07:532011. május 25., 07:53
Az őrizetbe vett gyanúsítottak között ott van Laurenţiu Mironescu, a belügyi tárca hétfőn menesztett főtitkára, Eugen Bogatu, a konstancai kikötőigazgatóság volt vezetője, valamint a konstancai területi vámigazgatóság több vezetője. Mircea Banias PDL-s szenátor mentelmi joga miatt nem került előzetesbe, ugyanakkor az ügyészség megtiltotta, hogy elhagyja az országot. Mint arról tegnap beszámoltunk, Banias és Mironescu ellen az a gyanú, hogy közbenjárásukra nem ellenőrizték a konstancai kikötőben a Kínából gázolajat szállító hajókat. Amely szállítmányt mégis vámoltak, hamis papírokat kapott, amelyek szerint nem jövedékiadó-köteles kőolajtermékről van szó. Az üzemanyagot ezt követően a feketepiacon értékesítették. A bűnbanda az ügyészség szerint két hónap alatt mintegy egymillió eurós kárt okozott az államkasszának.
Banias ellen befolyással üzérkedés gyanúja miatt indítottak eljárást, az ügyészségi nyomozás szerint többek között a vámosok által elkobzott árut kapott fizetség gyanánt a bandától. Mironescu kapcsán ugyanakkor az a gyanú, hogy az ő ötlete alapján jött létre a gázolajcsempészettel foglalkozó szervezett bűnözői csoport. Eugen Bogatut azzal gyanúsítják, hogy ő volt a banda vezetője, de emellett megvesztegetés és megvesztegetésre való felbújtás is szerepel a listán. Az ügyészség szerint előfordult, hogy a banda tagjai nem csupán akkor kértek kenőpénzt, ha illegális szállítmány érkezett, de az is előfordult, hogy a teljesen törvényes körülmények között, rendben lévő papírokkal érkező szállítmányok tulajdonosainak is fizetniük kellett azért, hogy az árut beengedjék az országba.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!