
Fotó: Haáz Vince
Politikai érdekeknek rendeli alá a helyi közigazgatást, és alkotmányossági kételyeket vet fel az a sürgősségi kormányrendelet-tervezet, amelyet a koalíció készített elő, és amely a választások összevonását is szabályozná – fogalmazta meg Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a szövetség sajtóirodája által a Krónikához pénteken eljuttatott közleményben.
2024. március 01., 13:342024. március 01., 13:34
A Bihar megyei politikus kijelentésével arra reagált, hogy csütörtök este társadalmi vitára bocsátotta csütörtök este a belügyminisztérium a helyhatósági és az európai parlamenti választások lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi kormányrendelet tervezetét.
Az RMDSZ közleménye rámutat: a tervezet szerint az átmeneti időszakban, vagyis június 9-étől őszig, amíg a régi választott polgármesterek, megyei tanácselnökök, megyei és helyi tanácsosok mandátuma tart, az önkormányzati vezetők szabadon iratkozhatnak át egyik pártból a másikba, és folytathatnák mandátumukat ősztől egy másik párt színeiben, amennyiben a választások során új mandátumot nyertek.
– vallja az RMDSZ-es szenátor, aki szerint a koalíció tervezett intézkedése továbbá
„A helyi közigazgatás hitelessége, a közszolgáltatások előreláthatósága fontos az állampolgárok számára, nem a politikai érdek” – nyilatkozta a közigazgatási szakpolitikus, volt közigazgatási és fejlesztési miniszter.
„A sürgősségi kormányrendelet-tervezet politikai érdekeket szolgál, nem a helyi közösségeket! Az RMDSZ nem támogatja ezt a tervezetet, és a parlamentben ellene szavazunk. Ha valaki más pártba akar átiratkozni, annak be kell azt jelentenie a választások előtt, így tisztességes a választópolgárral szemben, és vállalnia kell, hogy májustól októberig lemond a polgármesteri tisztségről” – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.

Társadalmi vitára bocsátotta csütörtök este a belügyminisztérium a helyhatósági és az európai parlamenti választások lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi kormányrendelet tervezetét.

Erdély az egyik fő tétje annak, hogy a bukaresti kormánykoalíciót alkotó PSD és a PNL a választások összevonása mellett döntött – jelentette ki a Krónika kérdésére Barabás T. János, a Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
szóljon hozzá!