Hirdetés

Cseke Attila lemondott az Egészségügyi Minisztérium éléről

Lemondott csütörtökön tisztségéből Cseke Attila egészségügyi miniszter. Az RMDSZ-es politikus rövid sajtótájékoztatón közölte: azért döntött így, mert kevesli a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárcának szánt juttatásokat, amelyek összegéről ráadásul nem egyeztettek vele. Azt is elárulta, hogy miniszteri mandátumának időtartama alatt több ízben is vitába keveredett a pénzügyminisztérium képviselőivel. Cseke Attila 2009 decembere, az RMDSZ kormányra lépése óta töltötte be az egészségügyi miniszteri tisztséget.

Balogh Levente

2011. augusztus 04., 14:162011. augusztus 04., 14:16

Mint Cseke Attila közölte, a költségvetés módosításáról szóló adatokat csupán szerdán délután kapta meg. A lemondott miniszter rendkívül súlyosnak nevezte, hogy előzőleg nem egyeztettek vele az összegről, és tarthatatlannak nevezte, hogy mindig a pénzügyminisztérium dönt az egészségügyi tárca költségvetéséről. Kifejtette: már a szerdai kormányülésen is hangot adott elégedetlenségének, majd csütörtökön Emil Boc miniszterelnökkel is egyeztetett, akinek át is nyújtotta lemondását. A kormányfő ugyanakkor Cseke szerint arra kérte őt, hogy maradjon meg tisztségében.

A politikus elmondta, hogy még a múlt héten hivatalos átiratban kérte a pénzügyi tárcától, hogy tartsanak háromoldalú egyeztetést a két minisztérium, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetőivel a költségvetés-kiegészítésről, a pénzügyminisztérium azonban nem tett eleget a kérésnek.

Cseke végezetül reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ – a koalíciós megállapodás szerint a szövetséget illeti az egészségügyi miniszter jelölésének joga – rövid időn belül megtalálja utódját, mivel az egészségügy terén elkezdett reformokat folytatni kell.

Cseke Attila – aki 2009 decembere, az RMDSZ kormányra lépése óta töltötte be az egészségügyi miniszteri tisztséget – az utóbbi hetekben bírálatok kereszttüzébe került. Múlt héten Traian Băsescu államfő a közszolgálati televízióban jelentette ki: az egészségügyi miniszter és az egészségbiztosító vezetője vagy megállapodnak egymással, és rendbe hozzák az intézmények pénzügyi helyzetét, vagy mindkettejüknek távoznia kell. Az elnök akkor azt mondta: már tárgyalt az ügyről a kormányfővel, akivel egyetértettek abban, hogy gyors megoldásra van szükség. Az államfő emlékeztetett, hogy 2010 utolsó negyedévében a kormány 2,5 milliárd lejt vont el más ágazatoktól, hogy azt az egészségügyi rendszer által felhalmozott adósságok törlesztésére fordíthassák. Mára azonban újra ismét közel kétmilliárd lejnyi adósság halmozódott fel. Băsescu azt mondta: már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének közelmúltbeli Bukarestbe érkezésekor jelezte, hogy a továbbiakban a kormány nem hajlandó a fejlesztésekre szánt pénzeket egy olyan ágazathoz átirányítani, amely képtelen a reformra.

\"Beteg az egészségügy\"

Betegnek nevezte az egészségügyet Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője is, aki a nemzetközi pénzintézet és Románia közötti hitelmegállapodás feltételeiek teljesítését ellenőrizte Bukarestben. Franks hétfőn, a delegáció látogatása végén szintén az egészségügyi reform szükségességéről beszélt, ezt nevezve meg az egyik legfontosabb prioritásként az ország számára.

Cseke ugyanakkor még július 13-án azt mondta, az egészségügyi rendszernek további négymilliárd lejre van szüksége. A legnagyobb gondokkal az egészségbiztosító küszködik, a kért összeg háromnegyedét ide kellett volna irányítani. Ennek ellenére a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárca csupán 341,2 millió lejt kapott.

Ellentétek az egészségbiztosítóval

Kormányközeli források szerint egyébként Emil Boc azzal próbálta jobb belátásra bírni Csekét, hogy megígérte: az októberben esedékes újabb költségvetés-kiegészítés során további pénzeket kap az általa vezetett tárca. Cseke azonban felrótta a miniszterelnöknek, hogy nem tárgyaltak vele, a költségvetés kiegészítés során diszkriminációt alkalmaztak az általa vezetett tárcával szemben, a PDL irányította egészségbiztosító javára, akinek vezetőjével viszont konzultáltak a költségvetés-kiegészítés előtt.

A megbeszélésen Markó Béla miniszterelnök-helyettes is részt vett, aki megjegyezte: a biztosító „gátlástalanul” költekezik, hatékony ellenőrzés nélkül, azonban mégis az egészségügyi tárcát vonják felelősségre a rendszer rossz pénzügyi helyzete miatt.

Mint arról beszámoltunk, Cseke több ízben is kérte, hogy az egészségbiztosítót utalják az általa vezetett tárca irányítása alá, hogy hatékonyabb legyen a pénzek elköltése – ez azonban nem történt meg.

Markó Béla szerint Cseke nagyon jó miniszter volt, aki komoly reformot indított el, amely során sikerült elindítani a kórházak decentralizációját és az alacsony hatékonysággal működő közgyógyellátási intézmények bezárását. Az egészségügyi rendszer legnagyobb gondjának azt nevezte, hogy az egészségbiztosító független intézményként működik. Ugyanezt mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki szerint nem létezhet „két egészségügyi minisztérium”, és amíg a biztosító nem kerül a minisztérium irányítása alá, nem lehet megoldani az egészségügyi rendszer problémáit. Emellett létfontosságúnak nevezte a megfelelő pénzügyi támogatást is.

Kelemen: 15 napon belül meglesz az utód

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a lemondás hírére közölte: sajnálja ami történt, de megérti Csekét, és köszönetet mondott eddigi munkájáért. Azt is közölte, hogy a szövetség 15 napon belül kijelöli a lemondott miniszter utódját. „Cseke Attila kiváló munkát végzett az egészségügyi minisztériumban. Az elmúlt egy év és hét hónap során, amíg a tárcát irányította, komolyságról és következetességről tett tanúbizonyságot, és olyan reformokat hajtott végre, amilyeneket az elmúlt 11 évben senki” – mondta Kelemen.

Cseke a következő 15 napban, utódja kijelöléséig a helyén marad. Roberta Anastase a PDL első alelnöke megerősítette, hogy az utód kijelölése az RMDSZ hatáskörébe tartozik, annak személyéről a koalíción belül egyeztetnek majd. Azt is elmondta, hogy Cseke lemondása egyoldalú lépés volt. Eugen Nicolăescu volt egészségügyi miniszter, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselője szerint véget ért egy cirkusz. Csekének szerinte azért kellett távoznia, mert egyértelmű volt, hogy nem ő, hanem az egészségbiztosító vezetője élvezte az államfő és a miniszterelnök támogatását. Haoonlóan vélekedett a másik ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt is.

A jogász végzettségű Cseke 2009 december 18-a óta töltötte be a miniszteri tisztséget, 2007-tl a 2008-as kormányváltásig kormányfőtitkárként tevékenykedett. Korábban a nagyváradi városi közgyűlés tagja is volt, és a Bihar megyei RMDSZ-ben is vezető tisztséget tölt be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés