Hirdetés

Csatát nyert Mircea Diaconu a bíróságon

Egyelőre európai parlamenti (EP) képviselő maradhat az összeférhetetlenségi ügyei miatt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által feljelentett Mircea Diaconu: a bukaresti táblabíróság pénteken a javára döntött abban a perben, amelyben a politikusok vagyonosodását és összeférhetetlenségi ügyit vizsgáló testület indított ellene annak érdekében, hogy vonják vissza mandátumát.

Balogh Levente

2014. október 12., 17:482014. október 12., 17:48

A bíróság szerint a Diaconu összeférhetetlenségét kimondó ANI-megállapítás megalapozatlan, ezért visszautasította a Központi Választási iroda (BEC) jegyzőkönyvének érvénytelenítését, amely tanúsítja, hogy Diaconu EP-mandátumot nyert.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ANI a legfelsőbb bíróságon fellebbez. Az ANI azzal érvelt, hogy az alkotmánybíróság úgy határozott: az összeférhetetlenség miatt elítélt parlamenti és önkormányzati képviselők az elítéléstől számított három évig semmilyen választott tisztségre nem pályázhatnak.

Eddig jogi vita alakult ki amiatt, hogy a tisztségbeli összeférhetetlenség vagy érdekellentét miatt elítélt törvényhozók megpályázhatnak-e más, addig általuk be nem töltött választott tisztséget az említett időszakban, vagy semmilyen választott funkcióért nem szállhatnak versenybe.

A félreértést az okozta, hogy a 176/2010-es számú, a közszereplők feddhetetlenségének feltételeit szabályozó törvény úgy fogalmaz: az elítélt személyek nem pályázhatnak „ugyanarra\" a tisztségre három évig. Ezt a bíróságok szó szerint értelmezték, emiatt indulhatott a májusi EP-választáson Mircea Diaconu, aki függetlenként mandátumot is szerzett. A bíróságokkal ellentétben a feddhetetlenségi ügynökség úgy értelmezte a jogszabályt, hogy a tiltás valamennyi választott tisztségre vonatkozik.

A színész-politikust korábban elítélték összeférhetetlenség és érdekellentét miatt, ezért a bukaresti központi választási iroda eredetileg nem hagyta jóvá az indulási jogát az EP-választáson. Diaconu bírósághoz fordult, és alap-, valamint másodfokon egyaránt nyert.

A bíróság arra hivatkozott, hogy a törvény szövege homályos, pontatlan, és nyelvtani értelmezés szerint Diaconu esetében a tiltás csak a romániai szenátori tisztségre vonatkozik, mert elítélésekor a bukaresti felsőháznak volt tagja.

Mint ismeretes, Diaconunak 2012-ben le kellett mondania a művelődési miniszteri tisztségről, miután kiderült: összeférhetetlenségnek minősül, hogy 2008-ban egyszerre volt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora és a bukaresti Nottara színház igazgatója. Ráadásul azt is a terhére rótták, hogy közalkalmazottként a saját feleségét alkalmazta rendezőként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
Hirdetés