
Döntöttek. A védelmi tanács ülésén Iohannis bejelentette: már nem akar NATO-főtitkár lenni
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis román elnök kiszáll a NATO főtitkári tisztségéért zajló küzdelemből – ezt ő maga jelentette be a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén. A nemzetbiztonsági ügyekben illetékes testület ugyanakkor jóváhagyta, hogy Románia Ukrajnának adományozza egyik Patriot rakétaelhárító rendszerét.
2024. június 20., 14:472024. június 20., 14:47
2024. június 20., 16:132024. június 20., 16:13
A bukaresti elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis elmondta: az elmúlt hétvégén tájékoztatta a NATO-szövetségeseket, hogy visszalép.
– olvasható a közleményben. A döntést azt követően hozta meg, hogy két végső támogatója, Magyarország és Szlovákia jelezte: Mark Rutte megválasztását támogatja.

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára – írta az X portálon Orbán Viktor miniszterelnök.
A leköszönő holland miniszterelnöknek Iohannis visszalépése után nem maradt kihívója, így biztos a megválasztása a távozó Jens Stoltenberg utódjaként.
A testület az ukrajnai helyzet romlásával, a civileket és energetikai infrastruktúrát érő „masszív orosz támadásokkal” indokolta a döntést. „Tekintettel az ukrajnai biztonsági helyzet jelentős romlására, amely a polgári lakosság és a polgári infrastruktúra, különösen az energetikai infrastruktúra elleni folyamatos és tömeges orosz támadásoknak tudható be, valamint e helyzet regionális következményeire, beleértve Románia biztonságát is, a tanács tagjai a szövetségesekkel szoros együttműködésben úgy döntöttek, hogy egy Patriot-rendszert adományoznak Ukrajnának.
– áll a Cotroceni-palota közleményében. Románia 2017-ben írt alá 4 milliárd dolláros szerződést négy Patriot-rendszer beszerzéséről; ezek közül kettőt vett át, és üzemelt be.
A döntés „a román hatóságok alapos műszaki értékelésén alapult, és minden intézkedést megtettek annak érdekében, hogy kiküszöböljék a Románia számára esetlegesen kialakuló sebezhetőség kockázatát” – írták. Ugyanakkor folytatódnak a tárgyalások a szövetségesekkel, hogy Románia légvédelme tovább erősödjön. „Románia álláspontja egyértelmű és továbbra is az lesz, hogy a nemzetközi közösséggel együtt több dimenzióban támogatja Ukrajnát az önvédelemhez való legitim jogának érvényesítésében Oroszország törvénytelen és provokálatlan agressziójával szemben” – hangsúlyozta a közlemény.

Nem járul hozzá a bukaresti védelmi minisztérium, hogy Románia áradjon egy Patriot rakétavédelmi rendszert Ukrajnának – derül ki a tárca által készített jelentés kiszivárgott részleteiből.
Korábban Iohannis úgy nyilatkozott: Románia csak akkor ad át Patriotot Ukrajnának, ha cserében kap is érte valamit. Mint arról beszámoltunk, a román államfő washingtoni, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott tárgyalásai után beszélt arról, hogy a washingtoni és kijevi felkérés nyomán Románia fontolóra veszi egy Patriot-rendszer átadását, azonban fontos szempont, hogy Románia nem maradhat légvédelem nélkül.
– hangsúlyozta Iohannis. Marcel Ciolacu miniszterelnök közölte, az ügyet megvitatják a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT), de például Angel Tîlvăr védelmi miniszter ellenzi, hogy Románia lemondjon a rendszerről.
Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – aki korábban négycsillagos tábornokként a román hadsereg vezérkari főnöke volt – emlékeztetett: maga Klaus Iohannis is arról beszélt az Egyesült Államokban, hogy Ukrajna kérését a CSAT fogja majd elemezni. Szerinte „a műveleti helyzet alakulása” mellett attól is függ az egyik Patriot-rendszer átadása Ukrajnának, hogy mit kap ezért cserében Bukarest.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
szóljon hozzá!