
Megvonta a korrupcióval gyanúsított Gheorghe Coman konzervatív párti képviselő mentelmi jogát pénteken a parlament alsóháza. A politikust befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
2013. december 27., 18:072013. december 27., 18:07
Coman (képünkön) a nyomozati anyag szerint egy pártrendezvény háromezer lejes költségét akarta egy politikai alapon kinevezett intézményvezetővel kifizettetni, majd amikor az illető feljelentése nyomán az ügyészek tetten érték, elmenekült. Csak órákkal később, egy másik megyében sikerült őt elfogni.
A képviselő előzetes letartóztatásba helyezését korábban a DNA bizonyítékait áttanulmányozó parlamenti jogi bizottság is támogatta. Coman a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) jelöltjeként szerzett parlamenti mandátumot, és az év folyamán ült át a kormányzó Szociálliberális Szövetséghez (USL) tartozó Konzervatív Párt (PC) frakciójába. Az őszi ülésszak – és egyben az idei év – utolsó ülésén Gheorghe Coman nem jelent meg. Ügyvédje, Bogdan Vlad cáfolta, hogy védence csúszópénzt fogadott volna el, szerinte a képviselőt „provokálták\" a tetten érés során.
Gheorghe Comant mentelmi jogának megvonása után kihallgatták a korrupcióellenes ügyészek, előzetes letartóztatásba helyezését pedg várhatóan még a nap folyamán elrendeli a bukaresti legfelsőbb bíróság. Különben a képviselőház a két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Nicolae Vasilescu szociáldemokrata képviselő mandátumának megszűnését is tudomásul vette és határozatban rögzítette a képviselői hely megüresedését.
A törvényhozók esetében csak akkor indíthat bűnvádi eljárást az ügyészség, ha ahhoz a kétkamarás parlament érintett háza is hozzájárul. A bukaresti parlament korábban több esetben is elutasította a DNA által meggyanúsított politikusok mentelmi jogának felfüggesztését. Traian Băsescu államfő rendszeresen bírálta a törvényhozást, amiért „bújtatja\" az igazságszolgáltatás elől a korrupcióval gyanúsított politikusokat. Az ilyen esteket az Európai Bizottság is nehezményezte az évente két alkalommal publikált igazságügyi országjelentéseiben, amelyekben a román igazságszolgáltatás reformját követi figyelemmel az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (MCV) keretében.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!