
Az RMDSZ az úzvölgyi temető ügyét is felvetette a Cotroceni-palotában rendezett egyeztetésen
Fotó: Presidency.ro
Az RMDSZ támogatja az államfő által kezdeményezett alkotmánymódosítást, középtávon azonban ennél sokkal átfogóbb alkotmányos reformot, valójában egy új alaptörvényt tart szükségesnek – közölte Kelemen Hunor szövetségi elnök a Klaus Johannis elnök által összehívott konzultációt követően.
2019. június 04., 20:292019. június 04., 20:29
2019. június 04., 20:562019. június 04., 20:56
Az államfő kedden kezdett konzultációsorozatba a parlamenti pártokkal az európai parlamenti választással egy időben rendezett igazságügyi népszavazás kapcsán. Johannis szerint mielőbb érvényt kell szerezni a referendumon kifejezett népakaratnak, ehhez pedig alkotmánymódosításra van szükség. Mint ismert, a népszavazáson több mint hatmillió választó támogatta, hogy ne részesülhessenek amnesztiában a korrupciós bűncselekmények elkövetői, és a kormány ne módosíthassa sürgősségi rendelettel a büntetőjogot.
Az államfővel folytatott keddi egyeztetést követően Kelemen Hunor elmondta: a magyar érdekképviselet bátrabb módosítást javasol, nevezetesen a kormánynak ne csak a büntetőjog terén, hanem semmilyen témában ne legyen joga sürgősségi rendeletekkel átvenni a törvényhozás szerepét, katasztrófahelyzet vagy háború kivételével.
Az RMDSZ támogatja az államfő által kezdeményezett alkotmánymódosítást, középtávon azonban ennél sokkal átfogóbb alkotmányos reformot, valójában egy új alaptörvényt tart szükségesnek. „Azt mondtuk, hogy a népszavazás után az alkotmányt felül kell vizsgálni, és ez megköveteli, hogy legyen egy alkotmánymódosító tervezet, amit szakembereknek kell kidolgozniuk, hogy tisztességesen meg legyen írva. Azt mondtuk, hogy az első kérdésre adott válasz ismert, a dolgok egyszerűek. A második kérdésben, a sürgősségi rendeleteket illetően úgy ítéljük meg, hogy határozottabb lépést tehetünk, és nem hisszük, hogy a polgárok rossz néven vennék, ha eltörölnénk az alkotmányból a sürgősségi rendelet intézményét. A sürgősségi rendeletek megmaradnának a rendkívüli esetekre, háborúk, természeti katasztrófák esetére” – nyilatkozta a konzultációt követően Kelemen Hunor. A szövetségi elnök amellett érvelt, hogy a következő években bővebb alkotmánymódosításra is sort kell keríteni, de jelenleg csak arra van lehetőség, hogy gyakorlatba ültessék a május 26-ai népszavazás eredményét.
A konzultációt az RMDSZ küldöttsége arra is kihasználta, hogy az úzvölgyi katonatemető ügyére felhívja az államfő figyelmét, és konkrét javaslatokkal sürgesse a feszült helyzet megoldását. „Úgy véljük, hogya kormánynak kell megoldást találnia, ugyanis a kormány felelőssége, hogy ott megsértették a jogrendet. Vissza kell állítani a rendet, erre van a kormány, ezt mondtam az államfőnek is. Mihamarabbi megoldást várunk. Meghallgatott minket, de nem kaptam választ. Nem vártam tőle, de úgy érzem, tudnia kell, hogy mi mit gondolunk erről az ügyről” – közölte az elnöki hivatalban rögtönzött sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke.
Klaus Johannis államfő keddre az EP-választáson győztes jobboldali pártok és az RMDSZ küldöttségét hívta egyeztetésre az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotába. Az alkotmánymódosítást előkészítő konzultációsorozatot szerdán folytatja a többi parlamenti párttal.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!