Hirdetés

Corlățean kikelt a könnyített honosítás ellen

FRISSÍTVE – A román minta alapján kidolgozott magyar honosítási törvényt bírálta Titus Corlățean román külügyminiszter. A bukaresti diplomácia vezetője egy televíziós műsorban csütörtökön este úgy vélekedett: egyes, Erdélyben kampányoló szélsőséges magyarországi pártok akciói annak a következményei, hogy a román hatóságok hallgatólagosan elfogadták a magyar állampolgársági törvényt.

Bíró Blanka

Balogh Levente

2014. március 13., 23:102014. március 13., 23:10

2014. március 16., 17:482014. március 16., 17:48

„2010-ben Magyarországon a Fidesz-kormány a Jobbik támogatásával két fontos törvényt fogadott el. Egy olyan jogszabályt, amely a Trianonról való megemlékezésről szól, egy másikat pedig az állampolgárságról. Akkor a bukaresti kormányerő, Emil Boc kormánya, Teodor Baconschi külügyminiszter kormánya, valamint Románia elnöke, hallgattak, elfogadták ezt a törvényt, amely különbözik a román jogszabálytól. Az etnikai elem jóval hangsúlyosabb, az eljárás sokkal rugalmasabb, és az eljárás is gyorsabb” – vélte Corlățean (képünkön), emlékeztetve, hogy az utóbbi évben több mint 500 ezer új magyar állampolgár honosult, nem csupán Romániából, hanem más országokból is.

A román külügyminiszter szerint most látszanak a 2010-es kormány magatartásának következményei. „Akkor azt mondtam, ha ezt Bukarest elfogadja – és hallgatólagosan el is fogadta –, annak következményei lesznek. Íme, ma látjuk a következményeket. Mivel egy rendkívül kiélezett magyarországi választási kampány áttevődik Romániába” – tette hozzá Corlățean.

Ezzel szemben a könnyített honosításról szóló magyar törvény kidolgozója, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még 2010-ben leszögezte: annak mintájául a hasonló tartalmú román jogszabály szolgált. A miniszterelnök-helyettes egy bukaresti látogatása során elmondta: a román jogszabály szinte teljes szövegét átvették a módosítások kidolgozásakor.

Semjén a törvényről szóló parlamenti szavazás előtt közölte: egyedi kérelemre történik az állampolgárság megadása, mégpedig egyszerűsített, könnyített, gyorsított eljárással, kedvezményes eljárással azok számára, akik vagy akiknek felmenői magyar állampolgárok voltak, vagy vélelmezhetően a valamikori Magyarországról származtak el, és valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet.

Németh: nincs eltérés a két törvény között

Németh Zsolt a Krónika kérdésére leszögezte, Magyarország tudomásul vette Románia állampolgársági törvényét, az ebből fakadó lehetőségekben Romániát segítik. „Úgy tudom, nagyon sok külhoni román állampolgár van, akik nem Romániában születtek. Én nem látok alapvető különbségeket a magyar és a román állampolgársági törvények között, ezt már elmondtuk elég sokszor a román külügyminiszternek is, de ő lát fontos eltéréseket.  Én nem” – mondta az államtitkár.

Arra vonatkozóan, hogy Titus Corlățean a Boc-kormányt bírálta, amiért hallgatólagosan elfogadta a magyar állampolgársági törvényt, Németh Zsolt leszögezte: hogy mit kellett volna tennie a Boc-kormánynak és mit nem, a román politikai erőknek egymás között kell megbeszélniük – van egy parlament, napirendre lehet ezeket a kérdéseket tűzni.

Románia „visszaadja” az állampolgárságot

A román állampolgársági törvény Traian Băsescu által kezdeményezett 2009-es módosítása értelmében a jogszabály 11. cikkelye kimondja: mindazok az egykori román állampolgárok, akik rajtuk kívül álló okok miatt elvesztették a román állampolgárságot, illetve harmadfokú leszármazottaik könnyített eljárással visszakaphatják azt.

Ez kimondottan a moldovaiakat érinti, akik közül több százezren éltek is a lehetőséggel, 2011-ben, 2012-ben és 2013 első felében több mint 180 ezer személy kapott román állampolgárságot az Országos Állampolgársági Hatóság (ANC) adatai szerint. A könnyítette eljárással, újonnan honosult román állampolgárok ugyanúgy szavazhatnak a romániai választásokon, mint azok, akik születés útján szerezték meg a román állampolgárságot.

Ugyanakkor épp Bukarestben merült fel annak a lehetősége, hogy Románia etnikai alapon biztosítsa az állampolgárságot azoknak, akiknek felmenői nem voltak korábban román állampolgárok. Eugen Tomac, a Traian Băsescuhoz közel álló politikusok és értelmiségiek által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke tavaly szeptemberben vetette fel, hogy ismét módosítani kellene a román állampolgársági törvényt.

A módosítás kiterjesztené a könnyített honosítás lehetőségét azon határon túli románokra is, akik, vagy akiknek az ősei korábban nem rendelkeztek román állampolgársággal. Tomac közölte, hogy a módosító javaslatot az RMDSZ-en kívül az összes parlamenti párt támogatja.

A javaslat értelmében minden olyan, külhoni személynek, aki valamely román közösséghez sorolja magát, és ismeri a román nyelvet, jogában áll könnyített honosítást kérni, úgy, hogy nem költözik Romániába, és a román állampolgárság mellett az eredeti állampolgárságát is megtarthatná. Mindez azt jelentené, hogy a szerbiai Timok-völgyi, az ukrajnai és a transznisztriai románok is megkaphatnák a román állampolgárságot. Tomac szerint az így honosulók száma több lesz néhány százezernél.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés