
Hivatalból vizsgálatot indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Daniel Barbu művelődési miniszter ellen, miután a tárcavezető egy vasárnapi craiovai színházi rendezvényen sérelmezte, hogy a minisztérium költségvetésének felét az AIDS megelőzését szolgáló programokra kell fordítani.
2013. december 10., 17:452013. december 10., 17:45
Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a testület a HIV-fertőzött személyek elleni diszkrimináció és méltóságuk megsértésének gyanúja miatt vizsgálja meg a tárcavezető (képünkön) kijelentéseit.
Barbu vasárnap egy craiovai színházi fesztiválon méltatlankodott amiatt, hogy minisztériuma büdzséjének felét az AIDS elleni küzdelemre kell költeni. A miniszter közölte, megdöbbenve értesült a tényről, mivel „Románia mégsem Dél-Afrika, hogy polgárok millióit érintse a szörnyű kór.” „Megdöbbentem, amikor rájöttem, hány Shakespeare-fesztivált lehetne ebből az összegből rendezni” – tette hozzá a miniszter.
A HIV-fertőzöttek jogait védő szervezet (UNOPA) megdöbbenéssel értesült a hírről, és bírálta Barbut. Közleményben jelezte: sértőnek tartja a miniszter megállapításait, és bocsánatkérésre szólította fel. Elhibázottnak nevezte a miniszter kijelentését Traian Băsescu államfő is, aki emlékeztetett: az országban 12 ezer HIV-fertőzött van, de ezek csupán a nyilvántartott esetek. Barbu végül bocsánatot kért a „szerencsétlen hasonlat” miatt.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!