Hirdetés

CNAS: vádak „kártyatrükk” miatt

Nyilatkozatban utasította el Lucian Duţă (fotó), az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) korábbi vezetője a kormány azon vádjait, miszerint ő a felelős azért, hogy a lakosság nem kapta meg az egészségbiztosítási kártyákat.

Balogh Levente

2013. július 15., 15:112013. július 15., 15:11

2013. július 15., 15:152013. július 15., 15:15

A kormány a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületének jelentése nyomán vasárnap jelezte, hogy feljelentést tesz Duţă ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA), mivel őt tekintik felelősnek a kártyák elkészítésére vonatkozó szerződés kapcsán tapasztalt rendellenességekért, amelyek nyomán az államot 1,2 millió eurós kér érte. Az ellenőrzés során az egészségügyi minisztériumot, az egészségbiztosítót és az Állami nyomdát vizsgálták meg.

A jelentés emlékeztet, hogy az egészségügyi kártyák bevezetéséről a kormány 2010 szeptember eleji ülésén döntött, az előterjesztés Cseke Attila egészségügyi minisztertől és Duţától származik. A tervek szerint a kártyákat 2011 januárjától kezdték volna gyártani, és havonta egymillió darab készült volna el, így mintegy 18-19 hónap alatt mind a 18,5 millió biztosítással rendelkező polgárhoz eljutott volna. A kormányzati ellenőrző testület azzal gyanúsítja Duţát, hogy nem, illetve rosszul tett eleget hivatali kötelezettségeinek, amikor nem kötött szerződést az Állami Nyomdával, és kizárólagos, pályáztatás nélküli szerződést kötött a Román Postával a küldemények kézbesítésére, ennek nyomán az Állami nyomda 1,2 millió eurós kárt szenvedett.

Duţă ugyanakkor vehemensen cáfolja az ellene megfogalmazott vádakat. Mint rámutatott, a nyomda egy éve és két hónapja várja, hogy a CNAS új vezetője – akit ő Victor Ponta miniszterelnök protezsáltjaként jellemzett – leadja a megrendelést. Szerinte az ügyet azért rángatták elő a fiókból, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy Relu Fenechiu azóta lemondott közlekedési minisztert a legfelsőbb bíróság pénteken nem jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte korrupció miatt. Duţă 2009 decembere és 2012 májusa között állt az Országos Egészségbiztosítási pénztár élén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés