Civil szervezetek a melegparádé ellen

A június 3-ára tervezett bukaresti Gayfest Parade heves tiltakozást váltott ki a civil szférában. Több mint húsz civil szervezet írta alá az Új Jobboldal Keresztény Fórum (FCND) Teoctist ortodox pátriárkához intézett nyílt levelét, amelyben elítélik a homoszexuálisok rendezvényét.

2006. június 01., 00:002006. június 01., 00:00

A tiltakozók egyben felkérték a román ortodox egyházat, foglaljon állást hivatalosan a melegparádé ellen.
A tiltakozólevél aláírói aggasztónak tartják a hasonló megmozdulásokat, szerintük a „szexuális perverzió támogatása már állampolitikává nőtte ki magát, a román ortodoxok pedig tehetetlenül szembesülnek azzal, hogy az iskolákban, valamint a sajtóban mindezt természetesnek tekintik”. A FNCD cinkossággal vádolja mindazokat, akik megengedik a „az isteni törvények és az emberi természet aláaknázását”. A levél szerkesztői szerint a Gayfest büntetőjogi keretekbe is ütközik, hiszen hasonló rendezvényeken a szexuális megnyilvánulások sértik a közrendet. A FNCD közben egy ellenrendezvény megszervezésére hívta fel az egyházat és a civil szervezeteket, a patriarkátus képviselői azonban kételkednek abban, hogy a fővárosi polgármesteri hivatal engedélyezné kezdeményezésüket. Az ortodox egyház ma foglal hivatalosan állást a Gayfest ügyében, Constantin Stoica szóvivő szerint tárgyilagosan fogják elbírálni a homoszexuálisok rendezvényét. A melegparádé megrendezését a bukaresti főpolgármesteri hivatal egy hónapja engedélyezte, miután előzőleg elutasította. Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberjogi civil szervezet múlt héten közzétett világjelentésében egyébként elmarasztalta Romániát a homoszexuálisok diszkriminációja miatt. Az AI állításait a Tarom-ügy példájával támasztotta alá. A román légitársaságot ugyanis csupán szimbolikusnak számító 150 euróval büntették meg amiatt, hogy egy Bálint-napi program keretében megtiltotta egy homoszexuális párnak a kedvezményes árú utazást. Az AI szerint a Gayfestet is csak államfői beavatkozásra hagyták jóvá a hatóságok. A homoszexuálisok iránti gyűlöletet az AI jelentése azzal is hangsúlyozta, hogy felméréseik szerint a lakosság 40 százaléka úgy véli: a homoszexuálisokat ki kellene űzni az országból. Míg civil szervezetek a melegparádé ellen tiltakoznak, a hazai homoszexuálisok az azonos neműek házasságának törvényesítését követelik. Európában több országban is engedélyezték a homoszexuálisok házasságát, legutóbb Csehországban.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni