Hirdetés

Ciucă pénteken lemond, de a koalíciós tárgyalások sorsa bizonytalan – a PSD már előre hozott választásokat is számításba vehet

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Miközben Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy pénteken lemond, továbbra is bizonytalanság övezi azt, hogy mikor alakulhat meg az új, immár szociáldemokrata vezetésű kormány.

Balogh Levente

2023. május 24., 11:562023. május 24., 11:56

2023. május 24., 12:182023. május 24., 12:18

Ciucát egy rendezvényen arról kérdezték, hogy lemond-e 26-án, ahogy azt a koalíciós megállapodás előirányozza.

A kormányfő erre úgy válaszolt: „Ahogy azt eddig minden egyes alkalommal elmondtam, a pénteki nap az, amikor a menetrend szerint benyújtom a lemondásomat”.

Hirdetés

Arról, hogy a következő kormánynak tagja lesz-e, annyit mondott: erről hétfőn hozhat döntést.

Hozzátette, a koalíciós pártok közötti egyeztetés zajlik, azonban az már eldőlt, hogy a következő kormány 18 minisztériumból áll majd, és „normális”, hogy abban minden párt a parlamenti arányában vegyen részt.

Ezzel burkoltan az RMDSZ-nek üzent, amely jelenleg a parlamenti mandátumainál nagyobb arányban képviselteti magát a kabinetben.

Ugyanakkor Ionuţ Stroe, a miniszterelnököt adó Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője arról beszélt:

jelenleg szünetelnek a koalíciós tárgyalások arról, milyen legyen a kormány szerkezete és hogyan oszlanak meg majd a tárcák a pártok között a kormányfőcserét követően,

arról pedig a hárompárti koalíció dönt majd, hogy mikor mond le a mandátumáról Nicolae Ciucă miniszterelnök. A kormány prioritását most a polgárok számára legégetőbb problémák megoldása jelenti – jelentette ki.

„Ezek a rendkívül fontos döntések a koalíció mindhárom pártját érintik, így a miniszterelnöki tisztségről való lemondásról vagy a pontos napról közösen döntenek majd. Ráadásul most a románok legfontosabb problémáinak megoldása a prioritás” – mondta az EuroNews-nak arra a kérdésre, hogy Ciucă pénteken lemond-e a kormányfői tisztségről.

„Felfüggesztettünk mindenféle vitát a funkciókról, a minisztériumokról, de nyilvánvalóan úgy döntöttünk, hogy csökkentjük őket és az államtitkárok számát. Azok a megbeszélések, amelyeket jelenleg folytatunk, a kormányprogramra és az aktuális kérdésekre vonatkoznak. Az időzítés ezektől a megbeszélésektől függ, amelyek szerintünk nagyon rövid időn belül, talán pénteken lezárulnak, de tisztességesek akarunk lenni, és tiszteletben akarjuk tartani a kötelezettségvállalásainkat, mielőtt megtesszük a következő lépést” – tette hozzá Ionuț Stroe.

Szerinte az átmenet gyors lehet.

„Ez feltétlenül szükséges, ez egy olyan kötelezettségvállalás, amelyet nemcsak a koalíciónak, hanem az embereknek is tettünk, és jelenleg is folynak tárgyalások” – tette hozzá Stroe.

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök lemondása után azonnal következhetnek-e konzultációk, Stroe azt mondta: bármi is legyen a helyzet, a lemondás után van egy átmeneti időszak, amely alkotmányosan az új kormány beiktatásáig, az új miniszterelnök parlamenti megszavazásáig tart.

„Tehát az ezt követő jogi procedúrától az új kabinet beiktatásáig Ciucă miniszterelnök ügyvivőként tevékenykedik majd”

– szögezte le a szóvivő.

Eközben az értesülések szerint Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki az előzetes koalíció megállapodás értelmében a kormány mandátumának felénél – tehát május végén – át kell hogy vegye a liberálisoktól a miniszterelnöki tisztséget, ragaszkodik ahhoz, hogy előbb Klaus Iohannis kérje fel őt kormányalakításra, csak ezt követően folytatná a koalíciós egyeztetéseket az új kormány összetételéről.

A PSD-ből származó információk szerint ellenkező esetben az előre hozott választások kierőszakolását helyezte kilátásba, bár ez nem lenne könnyű.

Sajtóértesülések szerint egyébként

Klaus Iohannis államfő kedden este találkozott a PNL vezetőivel, akiket arra szólított fel, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat, hogy Ciolacut már június elsejére beiktathassák a miniszterelnöki tisztségbe.

A liberálisok azt szeretnék, ha a koalíciós megállapodás szellemében a kormányfő lemondását követően már a hétvégén lezajlanának az egyeztetések a pártok és az államfő között, majd megejtenék a miniszterjelöltek meghallgatását a parlamenti szakbizottságokban, ezt követően pedig kedden már meg is tartsák a bizalmi szavazást az új kormányról a parlamentben, hogy az még elseje előtt hivatalba léphessen.

Mint arról beszámoltunk, Marcel Ciolacu szombaton azt kérte, hogy függesszék fel a leendő kormányról szóló tárgyalásokat, amíg nem oldják meg a szakszervezetek követeléseit, valamint a speciális nyugdíjreformmal kapcsolatos jelentős elmaradást. Nicolae Ciucă ugyanakkor közölte, hogy nem ért egyet a javaslattal, és arra kérte, hogy minél hamarabb vegye át a kormányt, mivel a jelenlegi helyzeten csak komoly hozzáállással lehet túllépni.

Az RMDSZ ugyanakkor egyetértett Ciolacuval abban, hogy a kormánykoalíciónak a társadalom prioritásaival kell foglalkoznia.

Nicolae Ciucă miniszterelnök közben kedden cáfolta, hogy a mandátumáról való lemondást követően a jelenleg az RMDSZ által irányított fejlesztési tárca élén kívánja folytatni a tevékenységét.

Mint megírtuk, a PNL és a PSD között megkötött 2021-es megállapodás szerint

a kormány mandátumának félidejében a PNL átadja a PSD-nek a miniszterelnöki tisztséget, ezzel egyidőben pedig több tárca is gazdát cserél.

Az eredeti tervek szerint a PSD-s miniszterelnök-helyettes helyét egy PNL-es veszi át, emellett a közlekedési és a pénzügyi tárca a PSD-től a PNL-hez „vándorol”, míg az európai forrásokért felelős és az igazságügyi a PNL-től a PSD-hez. Emellett a PSD átadja a kormányfőtitkári tisztséget a PNL-nek, amiért cserében megkapja attól a miniszterelnöki kancellária vezetését.

Csakhogy azóta a PSD egyrészt azt jelezte, hogy meg szeretné tartani a közlekedési tárcát, egyben a takarékosságra hivatkozva csökkentené a minisztériumok számát is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
Hirdetés