Hirdetés

Ciolacu: Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba

Románia

Ciolacu: Románia hadseregének fejlesztése nem jelenti a kötelező sorkatonaság bevezetését

Fotó: Román védelmi minisztérium

Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba, az ország fejlődéséhez alapvető a béke és a stabilitás – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje vasárnap Bukarestben.

Krónika

2024. október 20., 19:312024. október 20., 19:31

Közölte: amennyiben államelnökké választják, minden energiáját arra fogja használni, hogy az ország békében és nyugalomban fejlődhessen. Ugyanakkor a hadsereget is fejleszteni fogja és befektetéseket eszközöl a védelmi iparban, mivel erre szükség van – tette hozzá. Hangsúlyozta: a hadsereg fejlesztése nem jelenti a kötelező sorkatonaság bevezetését.

Aláhúzta: Romániát nem fogják behúzni semmilyen háborúba, a NATO-tagság és az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség száz százalékban garantálja az ország biztonságát. Arra is felhívta a figyelmet: Ukrajna támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy Románia békéje biztosított legyen.

Idézet
Nem akarunk új szomszédokat a keleti határon. Tovább támogatjuk Ukrajna függetlenségét és szuveranitását”

– idézte a PSD politikusát az Agerpres. A további célok között említette az Egyesült Államokkal kötött partnerség bővítését, és hogy az európai közösség megbízható tagjaként Románia hangja jobban hallatszódjon az uniós döntéshozatalban.

Hirdetés

Hangsúlyozta, megválasztása esetén továbbra is „különleges” figyelmet szentelne a Moldovával való kapcsolattartásnak,

támogatva Maia Sandu államfőt és kormányát, mivel ők a garancia az ország Európa-párti irányultságára.

Mint ismeretes, november 24-én tartják az államfőválasztás első fordulóját, a legújabb közvéleménykutatások szerint Marcel Ciolacu a legesélyesebb arra, hogy bejusson a december 8-án tartandó második fordulóba.

korábban írtuk

„Mélyreható átalakulást”, uniós minimálbért ígér Ciolacu
„Mélyreható átalakulást”, uniós minimálbért ígér Ciolacu

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökjelöltje, Marcel Ciolacu miniszterelnök vasárnap mutatta be programját, amelyben a következő öt évre 155 milliárd eurós állami beruházási tervet javasol.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Drónrajt észleltek a román határ közelében, riasztották a lakosságot

Drónokat észleltek a román hadsereg radarjai a keddről szerdára virradó éjszaka az ukrán légtérben, Tulcea megye határ menti térségében, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették.

Drónrajt észleltek a román határ közelében, riasztották a lakosságot
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elfogyott az igazságügy-miniszter türelme, megtette javaslatait az államfőnek

Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlegének véleményezése hiányában is Alex Florențát javasolja a DIICOT főügyész-helyettesi tisztségére, Marius Voineagot pedig a legfőbb ügyész helyettesi posztjára.

Elfogyott az igazságügy-miniszter türelme, megtette javaslatait az államfőnek
2026. április 07., kedd

Bezáratja a médiahatóság a Călin Georgescunak kampányoló hírtelevíziót

Visszavonta a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyét az Országos Audiovizuális Tanács (CNA). A bukaresti hírtelevízió Călin Georgescu volt államfőjelölt legfőbb kampánycsatornájaként híresült el.

Bezáratja a médiahatóság a Călin Georgescunak kampányoló hírtelevíziót
2026. április 07., kedd

Vádat emeltek három férfi ellen, akik az ügyészek szerint megerőszakoltak egy lányt az AUR nyári táborában

Három férfit állítanak bíróság elé, akiket azzal vádolnak, hogy egy 17 éves lányt erőszakoltak meg egy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyári táborában szervezett rendezvényen.

Vádat emeltek három férfi ellen, akik az ügyészek szerint megerőszakoltak egy lányt az AUR nyári táborában
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Békítő tárgyalást folytat az államfő a koalíciós pártok vezetőivel

Tárgyalásokat kezdeményez Nicușor Dan államfő a koalíciós pártokkal, hogy a politikai feszültségek ellenére is biztosítsa Románia stratégiai projektjeinek folytatását.

Békítő tárgyalást folytat az államfő a koalíciós pártok vezetőivel
2026. április 07., kedd

Nicușor Dan szerint nyilvánosságra kell hozni a vakcinák beszerzésével kapcsolatos információkat

Nicușor Dan államfő szerint Romániának nyilvánosságra kell hoznia a koronavírus elleni Pfizer vakcinák beszerzésével kapcsolatos minden információt.

Nicușor Dan szerint nyilvánosságra kell hozni a vakcinák beszerzésével kapcsolatos információkat
2026. április 07., kedd

A háztartások jövedelmét a kiadások viszik el

A tavalyi negyedik negyedévben 9454 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 0,4 százalékkal nagyobb mint 2025 harmadik negyedévében; a kiadások átlagösszege 8075 lej volt, ami a jövedelem 85,4 százalékát jelentette.

A háztartások jövedelmét a kiadások viszik el
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Drónokat észleltek Tulcea megyében a román hadsereg radarjai

Drónokat észleltek a román hadsereg radarjai a hétfőről keddre virradó éjszaka az ukrán légtérben.

Drónokat észleltek Tulcea megyében a román hadsereg radarjai
2026. április 07., kedd

Hiába a kormányzati beavatkozás? Sok kúton továbbra is 10 lej felett maradhat a gázolaj ára

Keddtől több romániai benzinkúton 10 lej/liter alá csökkent a gázolaj ára, miután hatályba lépett a jövedéki adó 30 banis mérséklése. Bár az intézkedés nyomán egyes kutaknál 10 lej alá esett vissza az ár, sok helyen továbbra is 10 lej felett maradhat.

Hiába a kormányzati beavatkozás? Sok kúton továbbra is 10 lej felett maradhat a gázolaj ára
2026. április 06., hétfő

Nicușor Dan: Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái

Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan: Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái
Hirdetés
Hirdetés