
Ciolacu szavai szerint rajta nem múlt Bolojan elnökjelöltsége
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Marcel Ciolacu miniszterelnök azt állítja, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfő „soha nem kérte” a kormánykoalíciós megállapodás módosítását, hogy Crin Antonescu helyett ő legyen a jelölt az elnökválasztáson.
2025. március 20., 13:422025. március 20., 13:42
2025. március 20., 13:432025. március 20., 13:43
Kijelentésével a kormányfő arra reagált, hogy Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke – amint arról korábban írtunk – szerdán úgy fogalmazott: „a PSD/Ciolacu elutasította” azt a forgatókönyvet, amelyben Ilie Bolojan lett volna a koalíció elnökjelöltje.
– idézte Ciolacu reakcióját a Hotnews.ro portál.
Bár a PNL részéről Ciucu volt az első, aki Ciolacura és az általa vezetett Szociáldemokrata Pártra (PSD) „fogta” azt, hogy nem Crin Antonescunál jóval népszerűbb Ilie Bolojan lett a kormánykoalíció elnökjelöltje, a G4Media portál már két hete arról cikkezett, hogy Marcel Ciolacu elutasította a PNL egy részének javaslatát, hogy Crin Antonescut cseréljék le Ilie Bolojanra.
Március 6-án, az USR elnökével, Elena Lasconival folytatott megbeszélése után Ciolacu azt mondta, hogy az általa javasolt forgatókönyv, vagyis Ilie Bolojan támogatása az elnökválasztási versenyben, nem valósítható meg.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke utasította el azt a forgatókönyvet, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfő legyen a kormánykoalíció jelöltje a májusi, megismételt elnökválasztáson.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy tervei szerint csütörtökön nyújtja be a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterek névsorát.
Többszöri sikertelen árverés után sikerrel járt a mangaliai Damen Shipyards hajógyár értékesítése, a csődbe ment fekete-tengeri üzemet a Rheinmetall hadiipari konszern vásárolta meg. Elkezdődhet a SAFE-akciótervben rögzített hajóépítési projekt is.
A romániai lakosok csütörtöktől a Stop Rasism platformon jelenthetik az antiszemita, romaellenes és idegengyűlölő incidenseket, akár áldozatként, akár a gyűlöletkeltő megnyilvánulások tanúiként – jelentette be a bukaresti kormány.
szóljon hozzá!