Hirdetés

Ciolacu a fegyverkezési programról: az Európai Bizottság igazat adott Romániának

Ciolacu szerint a fegyverkezésre szánt pénzeknek a román védelmi iparba kell kerülnie

Ciolacu szerint a fegyverkezésre szánt pénzeknek a román védelmi iparba kell kerülnie

Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu

Marcel Ciolacu miniszterelnök egyetért a fegyverkezésre költött összegek növelésével, de csak azzal a feltétellel, hogy a pénz a román védelmi iparba kerül.

Krónika

2025. március 05., 15:002025. március 05., 15:00

Ezt a Rearm Europe elnevezésű uniós fegyverkezési program kapcsán közölte szerdán a Facebook-oldalán a kormányfő.

„Az Európai Bizottság igazat adott Romániának” – írta bejegyzésében Ciolacu, arra utalva, hogy a program egyik javaslata szerint

Hirdetés

az uniós tagállamok a túlzottdeficit-eljárás megindításának kockázata nélkül növelhetik a védelmi kiadásaikat.

A miniszterelnök hozzátette, egyetért azzal, hogy az ország növelje a fegyverkezésre költött összegeket,

de csak azzal a feltétellel, hogy a pénz a román védelmi iparba kerül.

„Így fel lehet még venni embereket, és három váltásban tudunk termelni” – érvelt a politikus.

Marcel Ciolacu rámutatott arra is, hogy a tagállamoknak védelmi beruházásokra nyújtott 150 milliárd eurós hitelkeret és a magántőke mozgósítása új romániai üzemek megnyitásához járul majd hozzá.

korábban írtuk

Újra felfegyverezni Európát: védelmi csomagot ismertetett Ursula von der Leyen
Újra felfegyverezni Európát: védelmi csomagot ismertetett Ursula von der Leyen

Az Európai Bizottság védelmi csomagra vonatkozó javaslata alapján a tagállamok dönthetnek arról, hogy az uniós kohéziós forrásokat a védelmi kiadások növelésére fordítják – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
Hirdetés
Hirdetés