2011. február 02., 15:322011. február 02., 15:32
A javaslat szerint a továbbiakban a cigány/cigányné szó használatos a hivatalos dokumentumokban, továbbá ezt tilos bármiféle negatív jelentéssel felruházni – utóbbi ugyanis pénzbüntetéssel bírságolható. A tervezetet benyújtó kormánypárti Marius Prigoana, a Demokrata Liberális Párt képviselője azzal indokolta javaslatát, hogy a „roma” szó zavart okoz, nemzetközi téren pedig a románokkal tévesztik össze.
A bizottsági vitán az ellenzéki pártok is támogatták a javaslatot, mindössze Frunda György RMDSZ-szenátor tiltakozott ellene. Min mondta: a cigány megnevezés pejoratív, ugyanakkor minden nemzetnek joga van eldönteni, hogyan nevezi meg magát. A roma megnevezés nemzetközi téren is elfogadott, e módosítás miatt pedig Romániát az Európai Emberjogi Bíróság is elítélheti.
A tervezetet még a szenátusnak is el kell fogadnia. A Kulturális Minisztérium, Külügyminisztérium, több kormányhivatal valamint a Diszkrimináció-ellenes Tanács is már jelezte: nem támogatja a javasolt módosítást. Ezzel szemben az egyik legjelentősebb tudományos társaság, a Román Akadémia úgy vélekedett: a cigány szó használatát tartja helyesnek.
A javaslattal kapcsolatosan Traian Băsescu államfő korábban úgy nyilatkozott: azt hibának tartja, majd vissza fogja küldeni a parlamentnek.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.