Hirdetés

Cigányozott Bãsescu

Tiltakozáshullámot idézett elő az államfő rasszista kijelentése. Traian Bãsescu bocsánatkérése ellenére tiltakozáshullámot idézett elő a szombati incidens, amelynek során az államfő elvette az Antena 1 televízió egyik riporterének telefonját, amely rögzítette, amint az elnök sértő megjegyzéseket tesz az újságíróra.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00

Andreea Panã egy fővárosi bevásárlóközpontban készített filmfelvételt mobiltelefonjával a bevásárló elnökről és feleségéről, majd az épületből kilépve, néhány kérdést is megpróbált feltenni Bãsescunak az aznap zajló népszavazással kapcsolatban. „Nincs egyéb dolgod, madárka?” – kérdezett vissza az elnök. (Bãsescu a „pãsãricã” szót használta, amelynek a román nyelvben szexuális mellékjelentése is van – szerk. megj.) Majd kikapta az újságíró kezéből a telefont, zsebre tette, s Andreea Panã kérésére sem adta vissza a készüléket, mondván, hogy hétfőn menjen érte a Cotroceni-palotába. A telefon azonban tovább rögzítette a Bãsescu és felesége között az autójukban folyó beszélgetést, azt is, hogy az államfő „büdös cigánynak” nevezte a riportert.

Az államfő tegnap bocsánatot kért az újságírótól. „Traian Bãsescu sajnálja, hogy a gépkocsijában lefolyt magánbeszélgetés egyik oda nem illő kifejezése nyilvánosságra került, és ezáltal méltatlanul okozott erkölcsi kárt a riporternek” – áll az elnök szóvivőjének közleményében, amely szerint Bãsescu a referendum miatt volt feszült hangulatban, s kijelentése nem képviseli az államfő álláspontját a romániai cigány közösséggel szemben.

A Sajtófigyelő Ügynökség (AMP) még a hétvégén elítélte Bãsescu „minősíthetetlen gesztusát”. A civil szervezet bocsánatkérésre szólította fel az elnököt, és azt tanácsolta, hogy jobban uralkodjék magán.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetősége bejelentés nyomán idézést küldött május 23-ára Traian Bãsescunak és Andreea Panã újságírónak, hogy meghallgassa a feleket a történtekről. Elítélő álláspontra helyezkedett a Román Sajtóklub (CRP) is. Cristian Tudor Popescu, a szervezet elnöke elmondta, a CRP becsületbírósága ma délben összeül, és megfogalmazza hivatalos álláspontját az ügy kapcsán.

Eközben különböző roma szervezetek képviselői a Cotroceni-palota előtt tüntettek az államfő kijelentései miatt. A Romani Criss Egyesület levélben fordult az elnöki hivatalhoz, és tiltakozott az államfő durva nyelvezete és sértő, szexista és rasszista kijelentései miatt. A mintegy húsz tiltakozó némelyike „Büdös cigány” feliratú pólót viselt, és szappant, mosószert, valamint törülközőket hozott ajándékba az államfőnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés