
Fotó: Rompres
A jelentésben Ion Iliescu egykori és Traian Bãsescu jelenlegi államfő, Ioan Talpeº egykori elnöki tanácsos, Sergiu Medar, a katonai hírszerzés korábbi vezetője, valamint Ioan Mircea Paºcu volt védelmi miniszter neve is felmerül.
„Az Egyesült Államok és az érintett országok hírszerzésétől származó információk egyértelműen és részletesen megerősítik, hogy a két ország börtönöknek adott otthont a CIA különleges programja keretében, amelyet 2001. szeptember 11. után dolgozott ki az amerikai adminisztráció” – áll a svájci szenátor jelentésében, amelyet ismertetése után pénteken fogadott el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Jogi és Emberjogi Bizottsága.
Marty szerint Ion Iliescu exelnök megállapodást írt alá 2001 októberében az Egyesült Államokkal arról, hogy az amerikai fél kiterjessze tevékenységét Románia területére. Ez azt jelenti – szögezi le a jelentés –, hogy az amerikai hadsereg fedése alatt a CIA-személyzet teljes szabadságban, a romániai hatóságok ellenőrzése nélkül tevékenykedhetett az ország területén.
A svájci raportőr szerint Washington választása azért esett Lengyelországra és Romániára, mert a két ország gazdaságilag törékeny volt, és stratégiai fejlődésükhöz létfontosságú volt az amerikai támogatás. Fontos adu volt az amerikai fél kezében – áll a jelentésben –, hogy jelentős támogatást ígért Románia sikeres NATO-csatlakozásához. Marty leszögezte: bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy az amerikai hírszerzés Lengyelországba szállította, és ott vallatta az értékesebb foglyokat, Romániában pedig kevésbé fontos személyeket őriztek és hallgattak ki. A foglyok szállítására az amerikaiak a Konstanca melletti Mihail Kogãlniceanu-repülőteret használták, áll a jelentésben.
Bukaresti illetékesek, köztük a Marty-jelentésben név szerint is megemlített személyek felháborodva és határozottan elutasították a vádakat. Ion Iliescu exállamfő „hülyeségnek”, „aberrációnak” nevezte a jelentést, amely szerinte „felelőtlen kitalációkat” tartalmaz. Iliescu tagadta, hogy államelnökként bármilyen információt vagy felkérést kapott volna a CIA titkos börtöneivel kapcsolatban, és kizárta annak lehetőségét, hogy az amerikaiak az ő tudomása nélkül ilyen létesítményeket működtethettek volna Romániában. Marty állításait Ioan Mircea Paºcu egykori védelmi miniszter is elutasította, és felszólította a raportőrt: vagy támassza alá bizonyítékokkal vádjait, vagy pedig kérjen bocsánatot az érintettektől.
Sergiu Medar egykori elnöki tanácsos, a katonai hírszerzés korábbi vezetője spekulációnak nevezte Dick Marty állításait, és leszögezte: soha semmilyen tárgyalásokat nem folytatott az amerikaiakkal ebben az ügyben. Hasonlóan nyilatkozott Ioan Talpeº volt elnöki tanácsos is, aki tegnap elismerte: Románia több más NATO-tagállamhoz hasonlóan egyezményt írt alá arról, hogy a CIA repülőgépei használhatják légterüket és reptereiket. Norica Nicolai, a CIA-börtönök ügyét vizsgáló parlamenti bizottság elnöke pedig azt kifogásolta, hogy a raportőr nem sorakoztatott fel bizonyítékokat állításai alátámasztására.
Az Európai Bizottság szóvivőjén keresztül aggodalmának adott hangot a Marty-jelentés kapcsán, és felkérte az érintett államokat, hogy mielőbb indítsanak független vizsgálatokat az ügyben.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).