2012. október 31., 09:162012. október 31., 09:16
A tegnap előállított személyek között számos főellenőr is volt. A bíróság egyébként a pénteken előállított hetven vasutashoz hasonlóan tegnap a hétfőn 24 órás őrizetbe vett 39 CFR-alkalmazottat is szabadlábra helyezte, miközben a tegnapi kontingensből kilencet helyeztek egynapos őrizetbe.
Mint arról beszámoltunk, a hatóságok egy másfél éve tartó nyomozás eredményeként csütörtökön csaptak le az ország számos területi vasúti igazgatóságának – így a brassóinak, a kolozsvárinak, a jászvásárinak és a craiovainak – a személyzetére, és a bukaresti közlekedési minisztériumból is több személyt előállítottak. Az ügyben mintegy kétszáz személy ellen folyik vizsgálat.
A nyomozók rejtett kamerás felvételeket készítettek a vonatszerelvényeken szolgálatot teljesítő kalauzokról, amint azok kenőpénz fejében szemet hunytak afölött, hogy az utasok jelentős része bliccelt. A kalauzok a főellenőrök és a felsőbb vezetők támogatását is élvezték, ennek nyomán velük is megosztották a bliccelőktől kapott pénzt.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.