
Viorica Dăncilă (archív felvétel)
Fotó: Gov.ro
Elkészült a gyors közbelépést igénylő helyzeteket érintő sürgősségi rendeletek tervezete – nyilatkozta kedd este Viorica Dăncilă miniszterelnök, hozzátéve, hogy kampányt indítanak az emberkereskedelem ellen.
2019. augusztus 14., 11:062019. augusztus 14., 11:06
2019. augusztus 14., 12:462019. augusztus 14., 12:46
A caracali ügy kapcsán a kormányfő az Agerpres szerint azt mondta, a nyomozást a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) folytatja, így ennek menetét nem kívánja kommentálni, ellenben
„Tárgyaltam a belügyminisztériummal, az igazságügyi minisztériummal, előkészítettük a sürgősségi helyzeteket érintő rendeleteket. Raed Arafattal is beszéltem, hiszen amint tudják, létezik egy intézményközi munkacsoport” – fogalmazott a miniszterelnök.
Dăncilă hangsúlyozta az emberkereskedelem ellen indítandó kampány fontosságát, ugyanakkor rámutatott, hogy a caracali tragédiát nem szabad átpolitizálni.
„Nem korrekt, nem emberi politikai elemekkel átszőni egy ilyen tragédiát. Én is anya vagyok. Meggyőződésem, hogy minden romániai anya a saját gyermekeire gondolt, és úgy vélem, hogy jelen pillanatban emberi szempontból kell megközelíteni mindezt, túllépve politikai érdekeinken. Én ezt fogom tenni” – nyomatékosította.

A caracali ügyben az 112-es hívás nagy területen történő helymeghatározását helyesen végezték el – szögezte le szerda esti sajtóértekezletén Raed Arafat államtitkár, a sürgősségi hívásrendszerrel foglalkozó minisztériumközi bizottság elnöke.
Harminc nappal meghosszabbította az Olt megyei törvényszék az Alexandra Măceşanu és Luiza Melencu meggyilkolásával gyanúsított caracali férfi, Gheorghe Dincă előzetes letartóztatását. A döntést Gheorghe Dincă jelenlétében mondta ki szerdán a törvényszék. A férfit július 27-én helyezték 30 napos vizsgálati fogságba, eredetileg nemi erőszak és kiskorúakkal való kereskedelem gyanúja miatt. Később a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) kiterjesztette az ellen folyó bűnvádi eljárást minősített emberölés bűntettére is. Július 30-án Gheorghe Dincă visszavonta az óvást, amelyet az előzetes letartóztatásáról szóló döntés ellen emelt.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!