Hirdetés

Bűnügyi leltár Traian Băsescu ügyeiről

Traian Băsescu volt román államelnök neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság – közölte szerdán a román legfőbb ügyészség.

MTI

2015. január 22., 12:572015. január 22., 12:57

2015. január 22., 13:512015. január 22., 13:51


A Mediafax hírügynökség kérésére közölt tájékoztatásból kiderült, hogy a legfőbb ügyészség bűnügyi részlegén 58 olyan vizsgálatot folytattak le, amelyben az államelnök neve is szerepelt, a korrupcióellenes ügyészségnél négy, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnél pedig további hat ilyen ügyet jegyeztek. Ezek nagy részét lezárták anélkül, hogy bűnvádi eljárást indítottak volna, hét esetben még előzetes vizsgálatot folytatnak. 

Băsescu második és egyben utolsó elnöki mandátuma december végén járt le, azóta nem élvezi már az államelnököket megillető mentelmi jogot. A legfőbb ügyészség által vizsgált 58 ügy közül egyben folyik vizsgálat.

Szintén egy ügyben vizsgálódik a korrupcióellenes ügyészség, amely eddig három esetben döntött úgy, hogy nem indít bűnvádi eljárást a volt államelnök ellen. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségen a hat akta közül csak egyet zártak le, és további ötben vizsgálódnak.

Tavaly az ügyészek újból megnyitották azt az aktát, amelyben Băsescu ellen vizsgálódnak zsarolási ügyben. Azt követően döntöttek így, hogy véget ért az államelnök mandátuma. Tavaly áprilisban a legfőbb ügyészség már közölte, hogy bűnvádi eljárást indított az államfő ellen, de annak gyakorlatba ültetését felfüggesztette, amíg Băsescu mentelmi jogot élvez.

Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor jelentette fel Traian Băsescut, akit zsarolással vádolt. A volt államfő egy televíziós nyilatkozatban kijelentette Fireáról, hogy inkább a polgármester férjével foglalkozna, akinek a hivatalában gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy napon nem találja otthon, utalva ezzel arra, hogy letartóztathatják.

Az elmúlt tíz évben a legnagyobb sajtóvisszhangot az úgynevezett Flotta-ügy kapta, amelyben Băsescu és további 79 személy ellen indítottak bűnügyi vizsgálatot azzal a gyanúval, hogy 1991 és 2000 között Románia kereskedelmi flottájából tizenhat hajót mélyen áron alul adtak el egy külföldi cégnek. Az ügyészség 2008-ban szüntette meg a büntetőjogi eljárást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés