A levélbomba felrobbantotta a D. A. Szövetséget, az ellenzék felfüggesztené tisztségéből az államfőt.
Két táborra szakadt a román politikai osztály a miniszterelnök és az államfő közötti nyílt konfliktus miatt, amely gyakorlatilag véget vetett a kormánykoalíció gerincét alkotó liberális-demokrata D. A. Szövetségnek. Miközben a liberálisok kitartanak Cãlin Popescu-Tãriceanu pártelnök-kormányfő mellett, és a demokraták Theodor Stolojan „szakadárjaival” egy emberként felsorakoztak Traian Bãsescu elnök mögé, az ellenzék mindkét közjogi méltóság távozását követeli a levélbotrány miatt.
Mircea Geoanã elnök csütörtökön bejelentette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezni fogja az államfő felfüggesztését, emellett bizalmatlansági indítványt is kilátásba helyezett a kormány ellen. Victor Ponta PSD-alelnök szerint Bãsescu következetesen megsértette az alkotmányt, és beavatkozott az igazságszolgáltatás működésébe – legutóbb azáltal, hogy „megjósolta” a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöki tisztségének várományosát. Az államfőt különben az alkotmány súlyos megsértése esetén függeszthetik fel, erről a parlament két házának együttes ülésén, a képviselők és szenátorok többségének szavazatával döntenek. A felfüggesztési eljárás elindítását a honatyák egyharmada kezdeményezheti, és az alkotmánybíróság jóváhagyása is szükséges. Az elnök felfüggesztését követően ideiglenesen a szenátus elnöke veszi át az államfői tisztséget, ezután népszavazás dönt az ország első embere menesztéséről.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntött a PSD kezdeményezésének támogatásáról, viszont felszólította az államfőt, hogy alkotmányos keretek között tevékenykedjen, és hagyjon fel a kormányt és a PNL-t aláásó törekvéseivel. Ezzel szemben a Demokrata Párt (PD) a kormányfőt bírálja az igazságszolgáltatás működésének befolyásolására tett kísérletéért, ám Emil Boc pártelnök leszögezte: a kormányból való kilépés lehetőségét a miniszterelnöknek és az általa vezetett PNL-nek kellene megfontolnia. Borbély László, az RMDSZ alelnöke értelmetlennek tartja az államfő felfüggesztését célzó kezdeményezést, amelyet a szövetség nem támogat. Frunda György szenátor úgy véli, mivel a honatyák ellenzik az előrehozott választásokat, „vigyáznak arra, hogy mi történik a kormánnyal”, amennyiben azonban bizalmatlansági indítvány következtében megbukna a kabinet, újabb konfliktus törne ki a PNL és a PD között annak kapcsán, hogy ki legyen Tãriceanu utódja. Eckstein-Kovács Péter, a szenátus jogi bizottságának elnöke erkölcsi szempontból mindkét politikust vétkesnek nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: a Bãsescuhoz intézett Tariceanu-levél nyilvánosságra hozatalának nem lesznek büntetőjogi következményei.
Bãsescu is levelezgetett
Ezzel egy időben Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke Traian Bãsescut vádolta befolyással való üzérkedéssel. A PC-elnök felmutatott egy Codruþ ªereº volt gazdasági miniszterhez intézett levelet, amelyben állítása szerint az államfő a tárcavezető közbenjárását kérte az ALRO Slatina alumíniumgyártó vállalat érdekében. Bãsescu arra kérte ªereºt, hogy a „kormány, és lehetőleg a nemzetgazdaság érdekeit figyelembe véve” bírálja el az ALRO kérését, amelyben a társaság olcsóbb energiadíjszabást kért a hatóságoktól. Voiculescu hangsúlyozta, a PC hajlandó támogatni egy Tãriceanu vezette kormányt, ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményez minden parlamenti párttal, leszámítva az RMDSZ-t és a PD-t. A PNL-ből kivált, Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párt (PLD) eközben Tãriceanut okolja a politikai válság kirobbantásáért, és a kormányfő lemondását követeli. A PLD felszólította a parlamenti pártokat egy kormányellenes bizalmatlansági indítvány benyújtására. A liberális platform félrevezetésnek minősítette a PSD-nek az államfő felfüggesztését célzó kezdeményezését, az alakulat szerint ez a folyamat a szociáldemokraták és a Tãriceanu-vezette liberálisok „alantas egyezményeinek” bizonyítéka. Eközben csütörtökön Bãsescu felszólította Tãriceanut: bizonyítsa be állítását, amelyben azzal vádolta az államfőt, hogy oligarchikus gazdasági érkeltségi körének akarja alárendelni a kormányt. Az államfő azt is kérte a miniszterelnöktől, hogy sürgősen küldje el neki azoknak a minisztereknek a menesztési kérelmét, akik a Cotroceni-palota állítólagos érdekeltségi köréhez tartoznak. Adriana Sãftoiu, az államfői hivatal szóvivője cáfolta Voiculescu állítását, miszerint Bãsescu befolyással való üzérkedést követett volna el. Mint mondta, az elnök mindössze arra kérte a volt gazdasági és kereskedelmi minisztert, hogy elemezze ki az ALRO Slatina helyzetét.
A főügyészség vizsgálódik
Laura Codruþa Kövesi főügyész csütörtökön „elméletileg” lehetségesnek nevezte, hogy korrupció vádjával bűnvádi eljárást indítsanak a miniszterelnök ellen. Kövesi kifejtette, a főügyészség megvizsgálja a Tariceanu által a Rompetrol-dosszié kapcsán Bãsescunak címzett levelet, valamint az ezzel kapcsolatos adatokat, és ezután dönt egy esetleges bűnvádi eljárás indításáról. Másrészt a Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nem tekinti bűncselekménynek Tãriceanu levelét, és nem áll szándékában eljárást indítani az ügyben. Anton Pandrea, a CSM újonnan megválasztott elnöke magánlevelezésnek tekinti a kéziratot, amelynek szerinte nem lehet büntetőjogi következménye. Mint ismeretes, a politikai válságot Elena Udrea volt elnöki tanácsos robbantotta ki, beszámolva arról a levélről, amelyben Tãriceanu Bãsescu közbenjárását kérte a főügyészségnél a Rompetrol-ügyben korrupcióval vádolt Dinu Patriciu érdekében. A miniszterelnök korábban tagadta a dokumentum létezését, az államfő azonban szerdán nyilvánosságra hozta a hírhedt levelet, és azzal vádolta Tãriceanut, hogy az oligarchiával való együttműködésre tett partnerségi ajánlatot. Tãriceanu elutasította a vádakat, hangsúlyozva: mindössze arra kérte Bãsescut, hogy a Petromidia kőolaj-finomító vállalat által jelzett visszaélésekről értesítse az ügyészségen.
Keret Tãriceanut SMS-ben fenyegették
A miniszterelnök csütörtökön nyilvánosságra hozta azt a mobiltelefonjára érkezett üzenetet, amelyet állítása szerint az Állami Vagyonigazgatóság (RAAPPS) volt igazgatójának leváltása után kapott. Ebben az új vezetőség eltávolítását követelték, ellenkező esetben kilátásba helyezték a miniszterelnöknek, hogy inkrimináló bizonyítékokat szolgáltatnak róla a sajtónak és az ügyészségnek.
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).